Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - KRÚDY GYULA Kötéltáncosnőt szeretni!

tartott valami meleget a teli estéken, de ott volt melegítés szempontjából a parázskabátka, amely tcsthezállóságával, csuklóig érő ujjaival, kopottságával ellentéte volt az angyali kosztümnek, amelyben Valéry a magasban repülni szokott. Csak nagy, csónak formájú félcipője mutatta, hogy Valéry lábával keresi kenyerét. Csak a kakasülőn tanyázó költők mondják kicsinyeknek a táncosnők lábait. Mi, akik közvetlen közelből ismerjük a tündérek lábait, jól tudjuk, hogy a táncművészethez nagyobb lábakra van szükségük a művészeknek, mint a mindennapi járás-keléshez. Lábujjaival felvett egy cigarettát vagy egy tallért is a földről, a talpán olyan kemény volt a bőr, hogy mezítláb inkább kopogtak léptei, mint cipőben. Bokája, mint acél, és lábszárán bolhát lehetett szétpattantani. A drótkötélen könnyedén siklott, mint csónak a tavon. Bokáját pergette a zene taktusaira, és lepke módjára hintázott fél lábán a magasban. Meg lehetett bolondulni láttára, amikor napernyőjét vállán forgatva, a kötelet alig érintve, repült át az orfeum nézőterén. Sohasem lehetett a valódi okát megtudni annak a balesetnek, amely 19** egy decemberi estéjén bekövetkezett a Kraváll orfeum színpadán. Tízméternyi magasságból lezuhant Valéry, és bal lábával előbb koppant a színpadi deszkán, mint többi testrészével. Ugyanezért bokatörést szenvedett, és ájultan vittem őt a színpadról mint egy holtat. In: Krúdy Gyula: Váci utcai hölgytisztelet. Bp., Szépirodalmi, 1982.