Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

A VÁSÁRLÁS ÉS A SZÓRAKOZÁS INTÉZMÉNYEI - SÁNDOR TIBOR Urak és parasztok — viták és mítoszok

társadalombírálatának módja okozhatta dobozba zárását. A film egészen a végkifejletig a Dr. Kovács István dramaturgiáját és ideológiáját követi. A népi hős, a béreslegény Balogh Péter (Páger Antal) már a film elején teljes árvaságra jut, legalábbis így hiszi, mert nem tudja, hogy az öreg, jószívű uraság (Somlay Artúr) törvénytelen fia. A törvényes fiú, Béla (Várkonyi Zoltán) léha, kicsapongó tüdőbeteg, aki szemet vet Péter menyasszonyára, Julisra (Bordy Bella). Amikor Béla nem éri el Julissal kapcsolatos aljas célját, kidobja Pétert az uradalomról. Ebben a filmben az elvetemült dzsentrifiú pofozza fel a paraszti hőst. Ismét dramaturgiáikig jól elhelyezett, bár kevésbé látványos pofonnal van dolgunk, az úrgyűlölct keltésétől való félelem tehát nem egészen alaptalan. Miután az öreg uraság megtudja, hogy Péter a fia, közbelép, és megpróbálja maradásra bírni a hőst. Amikor elmondja Péternek, hogy ő az apja, Péterben egy egész világ omlik össze: kiderül, hogy a számára egyetlen szent dolgot, édesanyja emlékét is bemocskolták. Ez a fordulópont is hibátlan dramaturgiai szempontból: a néző már biztosan gyűlöli az urakat. Amikor a cenzúra a film megkurtítását követelte, az alkotók nyilván ódzkodtak attól, hogy kivegyék vagy átvágják a jól sikerült jelenetet. A cselekménynek e fordulópontján azonban gyanakodni kezdünk: a dzsentri apa és fiú ismétlődő sorsa láttán nem zárhatjuk ugyanis ki, hogy Béla liliomtipró hajlamait apjától örökölte. A film forgatókönyvét 1942-ben írták, és nem Zola naturalista regényciklusának századában. Lehet, hogy Béla egyszerűen rossz vért örökölt. Máris gyanús közelségbe került a vér és föld náci mítosza (Bitit und Boden), amelynek hátteréül hasonlóan komoly, „természettudományos" érvek szolgáltak. Gyanúnkat a végkifejlet igazolja. Béla öröklött hajlamai által kényszerítve még egyszer próbálkozik Juliskával, Péter pedig készen áll a végső leszámolásra. A törvényes fiú azonban nem tudja elkövetni gyalázatos tettét, mert egy autószerencsétlenség következtében a halál közelébe kerül. Péter visszaviszi a sebesültet a kastélyba. Ahhoz, hogy Béla életben maradjon, új vérre, vérátömlesztésre van szüksége. A vér azonban misztikus és szent fluidum, a parasztok megtagadják a véradást: „Mer az drága dolog tekintetes uram... A nép vére az, úgy tessék venni... Ha a haza kívánja, hát azt nem mondom, annak az utolsó csepp is jár, mert az mindnyájunknak az édesanyja... Vagy ha valakit nagyon szeretünk, valami kedves gyermekünk..." Bélát végül Péter menti meg, egyedül ő hajlandó vért adni. Egy vérből valók, és ő hallgat a vér szavára. így indokolja tettét: „Gsak az adósságomat törlesztettem le, azt a vért, amit maga adott nekem, én most visszaadtam a fiának." Azt is láthatjuk, hogy a vér önmagában nem minden (elvégre a felvilágosodott huszadik században élünk), „környezeti tényezők" is szükségesek ahhoz, hogy igazán jótékony hatását kifejthesse. A züllött dzsentriivadékot az gyógyítja meg, ha az övével azonos vért dolgos, becsületes paraszttól kapja. Béla a film utolsó jelenetében ugyanis nemcsak fizikailag épül fel, hanem személyisége is átformálódik: meghatottan szorítja meg az időközben törvényesített bátyja kezét. Ahogyan azt már a Dr. Kovács István esküvői jelenetében is kifejtette a násznép: megvalósult úr és pa-