Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

A VÁSÁRLÁS ÉS A SZÓRAKOZÁS INTÉZMÉNYEI - GYÁNI GÁBOR Középosztályi fogyasztási kultúra és az áruház

eldöntéséhez, hiszen (1) a belvárosban nincsenek áruházak; (2) némely áruház a kifejezetten középpolgári lakónegyedektől távolabb fekszik (Divatcsarnok): (3) Budapest belső övezetei (ha nem is maga a Belváros) szociálisan kiváltképpen kevertek, mert lakói többféle társadalmi forrásból táplálkoznak. Egyértelműbb a helyzet az áruházi miliő tekintetében. A belső tér luxust imitáló kialakítása sajátja szinte minden fővárosi áruháznak, tekintet nélkül az árak olcsóságára vagy a vevőkör inkább kispolgári összetételére. Természetesen itt is a Corvin magaslik ki a maga 33 kirakatával és további különlegességeivel. Az olcsóbb, köznapibb áruházak akkor fektettek nagyobb súlyt a belső tér választékos berendezésére, amikor kiárusítást tartottak. A Divatcsarnokról így számolt be a harmincas évek derekán a baloldali (!) sajtó. „Az, ami az újonnan átalakított Magyar Divatcsarnokban elsősorban meglepi az embert, az éppen az a nyugodt, kellemes légkör, amely alapföltétele annak, hogy a vásárló kényelmesen és minél egyszerűbben hozzájusson ahhoz, amire szüksége van." Az áruház ekkoriban elkészült új részét a kor neves építésze és lakberendezője, Kozma Lajos tervezte, erről jegyezte meg az újságíró: „valósággal látványosságszámba megy. Sok megcsodálnivaló van rajta, sok olyan újítás, amellyel egyedül áll. Óriási üvegteteje fölnyitható, hatalmas liftje a legnagyobb személyfelvonója az országnak, érdekesek törhetetlen drótüvegablakai és íz4/. Népszava, 1934. november 24. A Fenyves Áruházról szóló újságriportban is az áll a tulajdonos szavaival előadva: „Arra törekedtem, hogy a vásárra kerülő nagyszabású árutömeg kellő lésesek magyaros díszítésű mozaikoszlo•„ 47 pai . Az áruház élményéről szóló beszámoló azért fontos számunkra, mert szól az áruházi látványosság két összetevőjéről. Ezek egyike a tér és a berendezés ízléses, tehát esztétikailag tudatos formálása, a másik az áruházzal együtt járó technikai újszerűség. Az ízlés, természetesen, középosztályi kánonokhoz igazodik, azok hiteles közvetítése a fő cél. A technikai modernség pedig a kapitalista gazdaság civilizációteremtő erejéről tanúskodik, annak expresszív megjelenése olyan kényelmi berendezések formájában, melyek a vásárlók rendelkezésére állnak. Az áruházi enteriőr mind a két említett vonásával alkalmas a polgári otthonosság és igényesség megteremtésére egy nyilvános tér keretei között, a modernségével ugyanakkor a polgári öntudat emelését is szolgálja. De vajon kik használják az áruházat, kik számára közvetíti a polgári etoszt mindeme fi zi kai ad o ttsága i val? Korábban volt már róla szó, hogy a legtöbb budapesti áruház vevőköre, az áraikból ítélve, tágasabb, mint a középosztály, mert része a kispolgárság is. Ugyanakkor többről van itt szó, mint puszta vásárlókról: az áruház tudniillik a vásárláson túl már pusztán a látványával is szórakoztat. Pontos adatok nem sorakoztathatok fel annak dokumentálására, hogy az áruházakba betérők mekkora hányada volt a csupán bámészkodó és mekkora a komolyan vásárolni kívánó vendég. Ám, hogy a kettő elvált művészi miliőben kerüljön bemutatásra és ezért a díszítések megtervezésével Petten Sándor ismert nevű iparművészt bíztuk meg." Népszava, 1928. július 8.