Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

A VÁSÁRLÁS ÉS A SZÓRAKOZÁS INTÉZMÉNYEI - GYÁNI GÁBOR Középosztályi fogyasztási kultúra és az áruház

egyedül a középosztály szintjén polgároso­dó társadalom sürgető igényeinek, hanem egyszersmind „az induló erős kispolgáro­sodási folyamatnak" is meg kellett hogy fe­leljen . Ez egyszerre ad magyarázatot az áruház késedelmes hazai térfoglalására, valamint az intézmény klasszikus nyugati modelljeihez mért folytonos eltéréseire. A budapesti áruház sajátossága Már az indulás, megkésettsége mellett, felszínre hozta az intézmény budapesti történetét végigkísérő sajátosságokat. A Hölzer Simon Divatház nem állt egyedül abban a tekintetben, hogy nem kínált tel­jes áruválasztékot (női és gyermekruha árusítása volt a kizárólagos profilja), nyuga­ti értelemben tehát nem számított igazi nagyáruháznak. Éppen ez bizonytalanítot­ta el a budapesti áruháztulajdonosokat, hogy minek is nevezzék boltjaikat. Hölzer Sándor a hagyományos elnevezés, a Divat­ház kifejezés mellett döntött, a sorrendben következő, 1910-ben megnyitott hasonló intézmény ttdajdonosai pedig megkerül­ték a problémát, mivel üzletüket prózai egyszerűséggel csak Fischer Simon és Társa Rt-nek keresztelték. így áruház név­vel először az 1911-ben az Andrássy úton megnyitott Párisit illették, de később is gyakran tértek vissza a Divatház vagy Di­vatcsarnok kifejezésekhez. Különösen ak­kor fordult ez elő, amikor tisztázatlan volt a bolt áruház jellege (mennyire teljes az áruskála), és kivált midőn komoly kétség fért hozzá, hogy képes és egyáltalán meg kíván felelni a választékos középosztályi vásárlói igényeknek. A két háború között ugyanis a legtöbb ilyen üzlet jószerivel a kisembereknek, kispolgároknak és a job­ban kereső ipari munkásoknak szánta szol­gáltatásait, nem pedig a középosztálynak. A fővárosi áruházak további sajátos vo­nása szervezeti felépítésükben és marke­ting stratégiájukban rejlett. Jó példája en­nek a Párisi Áruház, amely bár a nagyáru­ház minden formai kellékét magáénak mondhatta, a húszas évek elejétől feladta a jellegzetes áruházi szervezeti formát, és bazárjellegűvé alakult vissza (ami a múlt század derekára, harmadik negyedére volt jellemző Budapesten). Az eladási techni­kát illetően pedig szinte általános, hogy a húszas és a harmincas években a budapesti áruházak dömpingáraikkal a kispénzű vá­sárlók lehetőleg minél szélesebb körét cé­lozták meg, ami kifejezetten riasztóan ha­tott a középosztályi vevőkre. Az utóbbiak ugyanis nem feloldódni kívántak a társa­dalom alattuk álló kispolgárosodó töme­geiben, hanem minél láthatóbb módon el­különülni tőlük. Kis áruháztörténet A Hölzer Simon Divatház után a követ­kező lépést a Fischer Simon és Társa Rt. tette meg, amely a belvárosban, a Bécsi ut­ca 10. szám alatt egy új ötemeletes áruházat épített 1910-ben. Jóllehet keveset tudunk az intézményről, az azonban bizonyos, hogy a selyem- és divatáruház (megintcsak nem teljes az árukínálat) már puszta mére­teivel, alkalmazottainak nagy számával 12. Uo. 540. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom