Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

KÉPÍRÓK VILÁGA - SÁNDOR TIBOR-KlNCSES KÁROLY Fotó/város/történet. Híres fényképészek a városról

A Teleki téri székesfővárosi zsibáru-vásártelcpre vonatkozó első sza­bályrendelet kizárólag igazolványos zsibárusoknak és ószereseknek enge­délyezte az üzletelést. Az előbbiek a bódésoron béreltek boltokat, utób­biak az „ószeres-tőzsdecsarnokban" foghattak maguknak legfeljebb egy négyzetméternyi helyet. A két külön ipartestületbe tömörült szakma kép­viselői között azonnal éles konkurenciaharc kerekedett. A handlék ugyanis — így szólt az ócskások felsőbb osztályát képező zsibárusok panasza — ezentúl már nem nekik adták el árujukat, hanem a rendelkezések ellenére nem átallották kijavítgatni, kivasalni az uraságoktól levetett holmikat, és magukhoz csábították a közönséget „impozáns és tetszetős" csarnokukba. Ami a vöröstéglás épület eleganciáját illeti, a szép lassan kitöredező üveg­tető alatt, az öreg ruhaneműk, cipőhegyek és az egymásnak szorult testek fojtogató kigőzölgésében, fülsiketítő hangzavarban köttettek a filléres üz­letek, és bár az említett szabályzat illedelmes viselkedést írt elő, és tétele­sen tiltotta a vevők utáni kiáltozást, azok csalogatását, húzogatását, a helyi viszonyokat kevésbé ismerő alkalmi látogató mégis könnyen hihette, „hogy itt mindenki agyon akarja verni a másikat". A „zsibaj" rövidesen kiterjeszkedett a környező utcákra is, a szaporodó bódékon pedig gyakran négy-öt albérlő is osztozott. A háború vége felé elárasztotta a teret „a maguk rongyait áruló" kisemberek hada. A főkapi­tány számukra ugyan 1920-ban új piacot jelölt ki a mai Haller tér helyén (amelyet aztán „szegényvásártér" vagy „keresztény Teleki" néven em­legettek), de évek múltán az engedély nélküli „privátok" sorfala a Fiumei úton újra a Népszínház utcától a kórházig ért. Őket hívták akkoriban „nep­pereknek" vagy „frankászoknak", a járva-kelve árusítókat később „tangó­zóknak", „hónalj-kereskedőknek", ha pedig a portéka netán lopott volt, azt „japán árunak". A húszas évek közepén a munkára váró alföldi kubikosokkal bővült a tér társadalma. Nappal nem mozdultak talicskáik mellől, az éjszakát a bódék ereszei alá húzódva vészelték át. 1938-ban úgynevezett kubikosszállót létesítettek számukra a Haller téren, a napi 20 filléres díj miatt azonban sokan inkább a taligáknak emelt fészerben aludtak. A fényképen jóformán egyetlen arc sem látszik, csak az alku gesztusai és jellegzetes viseletek. Azok között is persze elsősorban a kaftánszerű kabát, a szakáll, és főképp: a egymásra tornyozott kalapok, a házaló zsidó ábrázolásainak régtől népszerű képi közhelye. A század elején a fővárosban szerencsét próbáló vidéki vagy galíciai zsidók számára gyakran a tér volt az első állomás, ahol rögtön ki-ki a saját imaházát is megtalálhatta. Sokan a környéken maradtak, hosszú ideig úgy tűnt, otthonra leltek itt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom