Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

KÉPÍRÓK VILÁGA - Cs. PLANK IBOLYA Fényképészműtermek Budapesten

sonlíthatatlanul nagyobb összegeket fektettek a vállalkozásokba. Eredményeik mögött azonban látnunk kell a családi tradíciók fontosságát, a szakmai tudás és az anyagi erőforrások továbbadásának óriási szerepét. Az 1880 utáni portréműtermek térbeosztása a funkció tükrében Az atelier-ek részeivel Sárffy Aladár foglalkozott 1887-ben, A fényképezés aesthetikája című cikksorozatban.

60 A szerző szerint négy részből — úgymint fogadóteremből, műteremből, munkaszobából és laboratóriumból — állt egy korszerű portréműterem. A fogadóterem valóságos szalonként funkcionált. A fényképezésre várók méltó fogadására szolgált a várakozási idő szórakoztató és hasznos eltöltése érdekében, és ajánlatos volt gondosan, a korszak polgári szalonjaihoz hasonló enteriőrként berendezni. Nem hiányozhatott a dívány, az asztal és a fogas. Az asztalon fényképalbumok, képeslapok és ismert személyek portréi között lehetett lapozgatni. A falakon úgyszintén a fényképész által készített képeket állították ki, így a készítők művészetével is meg lehetett ismerkedni. A belső berendezés tartozékai voltak a bútorzatot kiegészítő szőnyegek, függönyök, órák, kisebb szobrok és virágok. A fogadótermeket — ha külön öltöző nem állt rendelkezésre -— a díszes ruhákban megjelenő vendégek felvétel előtti előkészületeihez is alkalmassá kellett tenni. Abban az esetben, 60. Fényképészeti Lapok, 1885-1888. ha külön irodahelyiség nem állt rendelkezésre, itt bonyolították le az üzlet kereskedelmi részét is. Az ily módon berendezett díszes szobák létjogosultsága egészen az 1910-es évekig tartott. A háborút követő évtizedekben a középréteg elszegényedése lényegesen leapasztotta a rendszeresen fényképezkedő családok számát. A fényképezés technikájának tökéletesedésével együtt járt a várakozási idő csökkenése, amely fokozatosan háttérbe szorította a költséges fogadótermek szerepét, és az árverseny lassan átalakította a fényképezkedés szokásait is. Amennyiben az épület lehetőségei megengedték, a váróterem közelében nyílt a felvételi műterem. A felső világítást adó napfény a tető bordázott üvegtetején áramlott a terembe. Közvetlenül az üveg alatt egy sor fekete, utána egy sor világossárga, alul pedig egy világoskék, fényálló szövetből készült függönysor szabályozta a fény erősségét. Az üvegtetőt ólomcsőből folyó szabályozható víz tisztította, és hűtötte az üvegtáblákat. A műterem berendezését a gépeken és felszereléseken kívül a háttérként szolgáló bútorok és a festett hátterek paravánjai jelentették. Ezek a kiegészítő tárgyak tették „otthonossá" a felvételi termeket, változataik jól megfigyelhetők a korabeli portréképeken. Jelentőségük a századforduló után egyre inkább csökkent, használatukat idővel mesterkéltnek és szükségtelennek tartották. Az expozíció után a betöltött kazettát a műteremből nyíló laboratóriumba vitte a fényképész. Minden további műveletre itt, vagyis a sötétkamrában került sor. Vol-