Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

KÉPÍRÓK VILÁGA - LUGOSI LUGO LÁSZLÓ Klösz-napló

Klösz-napló Klösz György fényképeinek nyomában Budapesten LUGOSI LUGO LÁSZLÓ 1996 Kevés munkám volt az év elején, és februárban átgondoltam, milyen régi ötleteket lehetne elővenni, és pénzzé tenni. Egyik volt „A Klösz", amelyet már egy pár évvel ezelőtt kitaláltam, de soha nem gondoltam elég izgalmasnak ahhoz, hogy belefogjak. Engem is csak a próbafelvételek győznek majd meg arról, hogy lesz benne valami. Egyszóval most elővet­tem A Kioszt. Az volt az elképzelésem, készítek néhány próbafelvételt, és ezekkel végigjárok pár könyvkiadót, hátha valamelyiknek megtetszik az ötlet: könyv formájában egymás mellé tenni Klösz egykori budapesti ké­peit, és azokat, amelyeket ma én készítek el, ugyanabból a szögből, még pontosabban ugyanarról a pontról, ahol ő állt száz évvel korábban. A könyv elképzelt tartalomjegyzéke a következő volt: — előszó — térképek arról, hol fényképezett Klösz, és mi van ma ott, ugyanis közben a város kétszer is nagyon átalakult — képpárok: bal oldalon Klösz, jobb oldalon a mai helyzet, hosszú kép­aláírásokkal, melyek elmondják, mi látható, illetve mi nem látható az egy­kori és a mai felvételeken. Készítettem néhány xeroxot a Budapest Anno...-ból (Corvina, Budapest, 1981), és ezek alapján csináltam öt próbafelvételt. Ezek aztán minden el­képzelésemet felülmúlták, annak ellenére, hogy tele voltak hibával. De éppen ezekből lehetett a legtöbbet tanulni, és megtudni arról, mire kell majd odafigyelni a munka során. Mert ekkor már nem volt visszaút, bele­szerettem a tervbe, és tudtam, hogy meg kell csinálnom. így gondoltam, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom