Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

„LEGYEN IRGALMAS, FÉNYKÉPÉSZ ÚR” - DÉRY TIBOR Hozzászólás a fotográfiához

örömeiben duskálkodva regisztrálja most ezt a felfedezését. Azon a hivatá­sán kívül, amit eddig jól rosszul elvégzett: az emlékek rögzítésén (s a szigo­rúan tudományos fényképezésen) kívül, itt kezdődik az új lehetőség: a fényképezés, mint művészet. S ebben a gondolatsorban értelmezendő, a fotográfiára alkalmazva, a modern tárgyilagosságra való törekvés is. A fény­képész, saját tiszta és szigorú eszközeivel, a fénnyel és árnyékkal élve, nem a látható világ megszokott elemeit építi át, egy új világot komponálva — ez a festő feladata — hanem megismertet ennek a látható világnak szá­munkra idegen rétegeivel, azokkal, amelyeket az emberi szem különböző okokból nem ismer. A világ tele van ismeretlen világrészekkel s minden sarokban egy kaland lapít. A jó fényképésznek vakmerőnek és lelemé­nyesnek kell lennie, mint egy sarkutazónak, nyitva kell tartania a szemét, mintha az őserdőben járna s nem szabad attól félnie, hogy kalandozásai közben meglátja az Andrássy úton láthatatlanul sétáló oroszlánokat. (Egy lírai megjegyzés. Az író bevallja, hogy gyáva s utólag megijedt, mert bevallotta, hogy nem tudja, ki találta fel a fényképezést. Megkérdezte több művelt barátját s barátnőjét, akik még gyávábbak voltak mint ő s külön­böző neveket hazudtak ijedtükben. A leggyakrabban előforduló a Da­guerre-é volt. De a Konversations-Lexikon szerint Niepce, a Grand Larousse szerint egy Fabricius nevű alkimista, más lexikonok szerint meg mások találták fel elsőnek a fényképezés alapelvét, míg Daguerre csak tökéletesítette az eljárást. Tehát? De ez nem fontos. Még mindig nem tudom, hogy mi az a fényképezés.) Magyar Fotográfia, 1930. december 20. 8-9. oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom