Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

„LEGYEN IRGALMAS, FÉNYKÉPÉSZ ÚR” - MÉLIUSZ JÓZSEF SOBRI JÓSKA kihívó képe egy ócska fotográfián

Van egy gyanúm. Te valamely erdőalji csárdában Csokonaival is poharazgattál. Aztán végigkopogtattad a kiálló bordáit. Szívére nyomtad sztetoszkópodat. De előbb jól meglehelted. Tenyeredben melegítetted. Nehogy megfázzon a hektikás költő. Vele se vesztél össze. Pedig elég könyörgő levelet írt szegény. Hiába. Méltóságos-kegyelmes gróf urakhoz. Te nem. Soha. Arcul bántalak, András. Csokonai is elvétett elég verset. Ahhoz képest, amilyen tüneményesen írt. A kenyér- s fedélkolduló versezeteit. Csak Sinkó Ervin merte róla megírni. S hogy miért. Csodálatos Csokonai-könyvében. Egyszer Te is megírtad. Nem a kéregető episztolát. A mosakodót. Csokonai is meg Te is hittétek: ez a helyes. Az Új pásztor 1956-os kiadása előtti előszavad említésével rontom kedved. Ünneped rombolom. De hát én szűz vagyok-é? Avagy Grál lovag? Afféle piszkosságot én magam is elkövettem nem egyet. Nálunknál ki volt manipulálhatóbb? Mondd, Te manipulálhatatlan! Leszálltai fújtató ménedről, Sobri Jóska. És megkövetted a füvek közt sündörgő űrrealizmust. Mondván: Te biza eltévedtél a naturalizmusban. Meg kifelejtetted a vezetőszerepet. De az istenért, Te Sobri Jóskám! Haramiatársam.