Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

A MEGÁLLÍTOTT PILLANAT - KÉPEK A HORUS ARCHÍVUMBÓL

zépkori passiójátékoknak is elengedhetetlen része volt Jézus Krisztus kínszenvedéseinek bohózati elemekkel átszőtt feldolgozása, egy-egy rövid közjátékban. A blaszfémia szakralitását mint értéket a renaissance cgyneműsítő életmohósága, azután a kultúránkra mind jellemzőbbé váló aufklärista cinizmus szinte nyom nélkül temette cl. Új életre — Rimbaud és az áldott-félkcgyelmű Lautréamont műveit nem számítva — csak a második világháború borzalmai nyomán kelt, igaz, szélesebb társadalmi közösség számára nem átélhető formában, néhány zseniális művész (például S. Beckett, W. Gombrowicz vagy J. Grotowski) totalitásért küzdő alkotásaiban. Ok a blaszfémia megidézhető szakralitásában rejlő erőt a kialakult körülmények között szükségképpen kissé spekulatívnak ható eszközökkel igyekeztek műveik szellemi érvényesülésének szolgálatába állítani: divinális társadalmi cthosz nélkül roppant nehéz hatékonyan transzcendens erőterű, hittagadóan-hitvalló blaszfémiákat teremteni. Annál csodálatosabb, hogy a kanális-kultúra alig-művészetei, mint amilyen például a grafitti, a városi vicc, a szubkultúra folklórja vagy az amatőrfotó, naiv módon s tömegével képesek létrehozni a legszélesebb társadalmi csoportok számára is átélhető, ugyanakkor a racionalitás tartományában teljes mélységében értelmezhetetlen, transzcendens blaszfémiákat. E blaszfémiák szentsége persze egyedül a divinális valóságra koncentráló áhítat meditativ légkörében tárulhat elénk. De az e művek hétköznapi tudattal történő, szórakozott befogadásakor előálló fogyasztót zavar számtalan közismert jele — a rendőrért kiáltó etatista indulat, a konfúz heherészések hipokrízise, és így tovább — arra figyelmeztet, hogy a blaszfémia misztériuma az átlagelme tudatelőttes szférájában is erőteljesen fejti ki a maga szakrálisán kétarcú hatásrendszerét. Századvégi kultúránk egyik megoldandó feladata éppen az volna, hogy a realitás mocskában dúsan megtermő, a magasművészet esztétikájából azonban — a dolog lényegét tekintve: mindmáig — száműzött (mert ellenőrizhetetlenül — ready made-szem) plebejus blaszfémiákat a végre nem-tömegként felfogott tömegek számára is — akárcsak mint az amúgy is elháríthatatlan botrány önként adódó, szabad szépségét — szemléletben törvényesítse: legalizálja. E blaszfémiák méltóképpen való áhítatos átélése ugyanis valamennyiünket hozzásegíthetne korunk tragikumon-túli szerencsétlenségének univerzálisan spirituális, s a maga hatályosságában végeredményben szavakon túli megértéséhez. 6 Tekintsünk az amatőrfotókra: feltárulkozásuk titka a részvét, amit hirtelen bennük egymás iránt érzünk. E fotók valóságos tartalma oly semmi, hogy az már magában véve gyanút kelt. Szemléletükben meditative a saját, napjában használt és percenként koptatott, hűvösen banális, s kényszerűen szerepszerű szemléletemet ismerhetem föl — és megbotránkoztat a hétköznapiságom! Mindenki látott már idegen embert, obligát helyzetben. Szakszerű épp-így-léte amilyen szomorú, olyan nevetséges. S hogy most a fotókép örökkévalónak szánt ál-mennyországában,