Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

KÉPÍRÓK VILÁGA - GERA MIHÁLY Képes főváros

sajnos, már gyakran pótolhatatlan, hiszen egyrészt a főváros szüntelenül változik, másrészt számos fotográfus, aki erre a fela­datra kiválóan alkalmas lett volna, már nem él. Ennek ellenére alig fölsorolható, mi minden jelent meg az elmúlt hat eszten­dőben. Egyik részük értékmentő, a másik részük pedig értékteremtő. Érdekes megfigyelni, hogy ellentétben a múlttal, mostanában kevesebb lett a so­kat markoló, átfogó szándékú album, he­lyette megszaporodtak a fotográfusok egyéniségére építő albumok, valamint az inkább sorozatban gondolkozó kisebb kö­tetek. Az elsőre példa Hemző Károly han­gulatos, színes felvételekből szerkesztett albuma. A másodikra pedig Az én Buda­pestem című sorozat, amelyet Török Gyöngyvér szerkeszt kitűnően (vagy talán csak szerkesztett? Ugyanis hosszabb ideje nem jelent meg újabb kötet). Ebben a so­rozatban látott napvilágot Gink Károly Bu­dapest-Papí/város című albuma, Kukorelly Endre szövegével, amelyben a fáradhatat­lan ielős mester számos ismeretlen vagy alig ismert felvételét csodálhatjuk meg. Elmúlt évtizedek pillanatai elevenednek meg, hozzák vissza azt a várost, amelyben éltünk. A másik, Búcsú című kötetet ketten jegyzik, Lengyel Péter és Merényi Endre. A fiú és az édesapja. A fiú regényíró, az édesapja, akit nem ismert, épületgépész volt. „Az örökségem — mondja Lengyel Péter — az apám fényképei. Amatőr fény­képész volt." Az albumban Merényi Endre ötvenhárom felvétele szerepel. Néhány képcím is elég ahhoz, hogy ízelítőt kap­junk a fényképek teremtette hangulatból: A madárház az Állatkertben; Lovaskocsik a rakparton; Eső a Margit körúton; Erzsébet híd; léi a Ligetben; Az új Császár fürdő; Nő esernyővel; Éjjel a Keletinél. A sorozat harma­dik kötete,amely Lábass Endre fényké­peit és hozzájuk írt szövegeit adja közre, meglepetést tartogat még azok számára is, akik úgy hiszik, ismerik Budapestet. Kü­lönös látvány-töredékek, sejtelmes hangu­latú pillanatok, málló falak, koszlott kapu­aljak, lépcsőházak, udvarok, háztetők és pincék, lehangoló utcaképek sorjáznak egymás után, és végül kirajzolódik egy utá­nozhatatlan, már-már hihetetlen, öntörvé­nyű világ, Lábass Endre városképe. Szöges ellentéte ennek a sorozat negyedik kötete, Franki Aliona és Lugosi Lugo László El­tűnő Budapest című fényképalbuma. A szerzők arra vállalkoztak, hogy kihaló mes­tereségek művelőit, a műhelyüket, a szer­számaikat a tényrögzítő fotográfia eszkö­zeivel megörökítsék. Tették ezt szinte az utolsó pillanatban, nagy műgonddal, ne­mes egyszerűséggel. Mind a négy album, más és más módon ugyan, de azt a fővárosi életet mutatja meg, amit oly nagyon hiányoltunk évtizedekig. Van még egy sorozat, yl mi Budapestünk címen, ennek is Török Gyöngyvér a szer­kesztője (és ez is mintha szünetelne). Azt hiszem, elég fölsorolni néhány kötet címét ahhoz, hogy kiderüljön: remek, hiányt pót­ló vállakózás ez is. íme a címek: Bodor Fe­renc: Pesti presszók; Búza Péter: Duna-hidak (fotó: Gadányi György); Korniss Péter: Ud­varok (Erdős Virág írásaival); Radó Dezső: Parkok és erdők (fotó: Szabóky Zsolt). E szeszélyes, nem csekély elfogultságról árulkodó leltár végén két, épp hogy meg­jelent albumról kell szólni. Az egyik Révész Tamás Budapest, Egy város az ezred­fordulón című albuma. „Képeimen —

Next

/
Oldalképek
Tartalom