Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

KÉPÍRÓK VILÁGA - ALBERTINI BÉLA Világháború végi szociofocók

Világháború végi szociofotók ALBERTINI BÉLA „Az emberek nem válogattak. Elvittek és megettek mindent, a ragadozók kivételével. Megették a papagájokat és a struccokat, a pelikánokat és a zebrákat, ritka szarvasainkat és a lámákat. Hat tevénk közül megsütöttek és megfőztek ötöt, pecsenye lett hat antilopunkból, a ritkaságszámba menő feketefejű szomáliai juhainkból, indiai thar-kecskéinkből, amelyeknek darabja békében ezer dollárba került, eltűnt harminc díszfácánunk, pecsenye lett a hattyúkból és a gázlómadarakból, amelyek között ritka íbiszek, batlárok és sirályok népesítették be a tavakat" — mondja Nádler Herbert, igazgató 1946 tavaszán, az Állat- és Növénykert háborús kárait idézve.

1 [Kiemelések az interjú készítőjétől —A. B.] Az általános kép, amit a történelemkönyvek szoktak emlegetni, s amire a kortársak többsége elbeszéléseiben emlékszik, miszerint a budapestiek az ostrom idején feltrancsírozták és elfogyasztották az utcán elpusztult lovakat, konkrét közelítésben bizony összetettebb és sötétebb. És ez, az élelemhez jutás, csak egyetlen — bár nyilván az egyik legfontosabb — része annak a jelenségsornak, amely a háború sújtotta fővárost jellemezte a végkifejlet idején. Amikor második világháborús budapesti fotográfiák között tallózunk, sokféle megközelítési, viszonyulási lehetőség kínálkozik. Vannak látványok, amelyek már sztereotípiákká merevedtek: Dunábalógó hidak, rombadőlt épületek, a majd minden képösszeállításban idézett fotográfia, amelyen egy ház sokadik emeletéből „farkáI. Paul Jób: Budapest népe az ostrom alatt megette az Állatkertet. Képes Figyelő, 1946. 20. sz. 21. old.