Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)
A KÁVÉHÁZ MINT „AKARAT ÉS KÉPZET" - SÁNTA GÁBOR „Vigasztal, ápol és eltakar"
várnak a hölgyükre és a - nyereségre. Ők azok a lovagok, akik pénzt kapnak a testőrszolgálatért, s akiket a modern pesti argot selyemfiúknak keresztelt el." Gerő Ödönt és Kóbor Tamást idézi ez a leírás. Az ismeretlen tudósító, akarva, akaratlanul is az általuk megkezdett úton járt megfigyeléseinek lejegyzésekor. Századfordulós kávéházi szemlémet még hosszasan folytathatnám. Aki a korabeli újságokat, memoárokat és szépirodalmi műveket lapozgatja, feltűnően sokszor bukkanhat olyan írásokra, amelyek a kávéházakkal foglalkoznak. Ezekből egy sokszínű, összetett és a különböző nézőpontok miatt gyakorta ellentmondásos kép rajzolódik elénk a századforduló budapesti kávéházának természetrajzáról. Két dolog azonban világosan megragadható az olvasottak alapján. Az egyik, hogy a kávéházba járás szokását szinte mindenki okozatnak tekinti, amely társadalmi okokkal magyarázható - csak legfeljebb nem szívesen beszélnek ezekről az okokról. A másik szembetűnő mozzanat, hogy ezt az általános szokást mindenki aszerint éli meg és értékeli, hogy azok a bizonyos társadalmi tényezők milyenek és milyen mértékben kényszerítő erejűek. Vagyis korántsem túlzás szociológiát és pszichológiát emlegetni a századforduló kávéházainak bemutatásakor. (Miként akkor sem lenne az, ha a korabeli társadalmi élet egyéb fontos színtereit, az utcát, a kaszinót, az orfeumot, a szalonok világát vagy éppen a parlamentet vizsgálnánk.) „Az otthonból lakóhely lett, a kávéházból otthon" - állapította meg 1893-ban Kóbor Tamás. (Kóbor - VI.) Húsz év múlva Szini Gyula mindezt azzal egészítette ki, hogy a kávéházak „magukhoz ragadták a római fórum és az athéni agora szerepét..." Megfigyeléseiket évtizedek múltán Márai Sándor úgy összegzi, hogy „kávéház nélkül nincs irodalom" 48 , „volt ötven év, amikor a magyar írók a kávéházban írták tisztába azt, amit a kocsmában darvadozva összeálmodtak (...) mert »otthonuk« nem volt abban az értelemben, mint Nyugaton. A kocsma és a kávéház volt a magyar Parnasszus..." 49 47. [?]: A kávéházi művésznő. Pesti Napló, 1912. május 48. Márai Sándor: Szindbód hazamegy. Bp., 1992.58. p. 15. p. 49. Márai Sándor: Föld, Földi... (Emlékezések) Bp., 1991.285. p.