Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

A KÁVÉHÁZ MINT „AKARAT ÉS KÉPZET" - SÁNTA GÁBOR „Vigasztal, ápol és eltakar"

A Bodó kávéház reklám levelezőlapja 1909 Szántó András gyűjteménye „»Nagyon megértem azokat a ... kávéházi vendégeket, akik három hatos ára kávé mellett hat órát üldögélnek ónix asztal mellett, kitűnő világításnál fölülbírálják a világsajtót, és jól öltözött, egészséges és szép nőknek beszívhatják a forró leheletét. « " amikor a kávéház jutott eszébe. Az egyéni sors, az alkat és a pillanatnyi hangulat nyil­ván befolyásolta, hogy ki, hogyan érezte magát, amikor betért a Japánba, a Centrál­ba vagy éppen az Abbáziába, de a kávéház­ba járók általában nem borongani jártak e híres helyekre, és persze, a kevésbé „iro­dalmiakba" sem. A kávéházba járás éppen­séggel az otthoni, ingerszegény környezet­ből való kitörést jelentette számukra. A ká­véházak a kényelmet, a szórakozást vagy éppen a munkavégzés lehetőségét és a ha­sonszőrűek társaságát kínálta egy-egy ká­vé áráért cserébe. És egyfajta „ingyen isko­lát" a „nagy emberek" közelében. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy egy írással próbálkozó, kezdő fiatalember számára mi­csoda élmény lehetett a múlt század ki­lencvenes éveiben Ambrus Zoltán asztal­társaságához tartozni, vagy két évtized múltán Osvát Ernő közelsége. Éppen ezért, bármennyire is érthető Molnár Ferenc kesergése a lumpolás sze­mélyiségtorzító hatása láttán, nem elfelej­tendő, hogy a századforduló budapesti ká­véháza volt a modern magyar irodalom, képzőművészet, zene, színház és hírlapírás bölcsője! Tehát Bródy Sándor, Szini Gyula és Iván Ede megfigyelései éppen úgy hoz­zátartoznak a korszak fővárosi kávéházai­nak természetrajzához, mint a Gerő Ödön, Kóbor Tamás, Molnár és Szomaházy által leírtak. Valahogy úgy, miként a jinhez és a janghoz az ellentétes színű petty. Ennek a kölcsönösségnek szemléletes példája, amikor Rákosi Jenő elragadtatásá­ban a betegségekhez hasonlítja a kávéhá­zakat, vagyis szükségszerűségekhez, ame­lyek nélkül elképzelhetetlen a gyermek­kor. Arra emlékezteti Ballá Vilmos köny-

Next

/
Oldalképek
Tartalom