Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)
A KÁVÉHÁZ MINT „AKARAT ÉS KÉPZET" - SÁNTA GÁBOR „Vigasztal, ápol és eltakar"
Be van rendezve a világ számára - ha jön valaki, legyen mutatós a lakás. Keltse a látogatóban a gondtalan, kényelmes jólét benyomását, csak úgy, ahogy a kalapja és utcai toilette-je úri voltának kimutatására való." (Kóbor-VI.) Nézetével rokon Hanák Péter véleménye is, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy azt a tényt, „hogy a magánélet tisztelete milyen mértékben áthatja a reprezentációs szférát is, azt a szalon ünnepélyessége szinte muzeális illata - és ritka használata tanúsítja. Ezzel magyarázható, hogy a polgári lakás éppen a közéleti funkciók ellátásában szorul külső kiegészítésre: a kávéházra, a klubra, a vendéglátás és a szórakoztatás üzemszerű intézményeire. A polgári lakás szűkebb és zártabb volt annál, semhogy a köznapi, kiváltképpen a délutáni társas élet színtere lehessen. Ezt a szerepet egyre inkább a kávéház töltötte be, a friss süteménnyel és napi sajtóval, a biliárd- és kártyaasztalokkal. Valóságos urak számára találták ki a klubot, a kaszinót, ahol a társas élet kellemességei a politikai kapcsolattartás hasznosságával szerencsés formában egyesültek." 24 1912-ben ugyanezt állapította meg ingerült hangú írásában Szomaházy István is. Hogy ő, Kóbor Tamás, Molnár Ferenc és Pásztor Mihály nem állhattak egyedül lesújtó véleményükkel a századfordulón, azt hírlapíró társuk, Domokos Lajos következő évi megállapítása is bizonyítja: „A napilapok „Kávéház" című rovatai állandókká lettek. Divattá vált a kávé24. Hanák Péter: I. m. 42. p. Hasonló gondolatkörben mozog az Erweiterte Wohnzimmer (Leben in Wiener Kaffeehaus) c. kötet is. (Hg.: Michael Horváth und Fritz Panzer. Ed. Buchkultur, Wien, 1990.) házzal mint szociológiai szükséglettel foglalkozni." Persze, voltak nem kevesen, akik mindezt illúziórombolásnak tartották. A Szomaházy István által leírtakra reagált Iván Ede, ugyancsak az Intérieurben. Szinte ott folytatja, ahol Szomaházy abbahagyta: „My house is my castle - az én házam az én váram: az angol szociális életnek ezt az önmagát kifejező, axiómaszerű jellemzését a magyar, speciálisan pedig a budapesti életre egyszerűen ilyképpen fordíthatnánk át: az én házam az én kávéházam. A budapesti ember és a kávéház egymáshoz való vonatkozását, egymásra utaltságát immár a közhelyek minden sarokkövéhez odakötötték. Nagyhangú szociális tanulmányok megállapították, hogy Budapest társadalmi életének, gazdasági helyzetének destruktív ereje innen indul ki. Gúnyos, s szellemi nagyképűséget kicsúfoló száz és száz apró napisajtócikk ugyanakkor megállapította, hogy Budapest társadalmi életének sava-borsa, kultúrfejlődésének szükséges és vele összeforrt ele26 me a kávéház." Iván Ede látszólag a Molnár Ferenc és Szomaházy István által hangoztatottakkal ért egyet. Ám ő korántsem érzi olyan elkeserítőnek a helyzetet, mint az előbbiek; a kávéház ízlésformáló szerepét tartja szem előtt. Amíg Molnár Ferenc úgy látja, hogy a budapesti középosztály többsége számára egyre inkább otthonná váló kávéház helytelen irányba viszi a kultúrát, addig Iván Ede éppen e kultúraformáló szerepét emeli ki a népszerű intéz25 D.L. [Domokos László] : Két évi fegyház. Intérieur, 1913/3. 29. p. 26 Iván Ede: A kávéház esztétikája. Intérieur, 1912. február 25. 1-2. p.