Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

A KÁVÉHÁZ MINT „AKARAT ÉS KÉPZET" - SÁNTA GÁBOR „Vigasztal, ápol és eltakar"

Ez az általános szokás aztán, Molnár Fe­renc szerint, óriási ellenőrző hatással van a hazai sajtóra. Magyarországon nincs hosszú élete a csalásnak, „a kávéházi népet nem lehet sokáig bolonddá tartani. Valami nagy józanság, jólértesültség, beavatottság jár nyomában ennek az egyébként rút élet­nek, ami nagyon elkel éppen Budapesten. (...) Ez sehol a világon nincs. És a közélet­nek ez az intenzivitása, a dolgok nyilvános megvitatásának ez a nagy és egyre nagyob­bodó lehetősége az egyetlen mentsége a kávéházi életnek a gondolkodó szemé­ben." Ezért azonban mérhetetlen árat fizet a társadalom: a magánéletet áldozza fel. Molnár Ferenc szerint azonban mindezt eredendően nem saját jószántából teszi az emberek többsége, a szegényedő közép­osztály. A kávéházba járás szokását, Kóbor Tamáshoz hasonlóan, ő is szociális problé­mákkal magyarázza. „Ennek a szegénység az oka, mint minden rossznak nálunk. Drá­ga a tisztességes lakás, a jó bútor, a kedé­lyes otthon, s ezzel szemben fűtött már­ványpalotában lehet ülni húsz krajcárért egész délután az asszonnyal, sőt a gyere­kekkel is. Ebből a szempontból a hajlék­talanok menhelye a burzsoázia számára, amely, mivel az angol bőrfotelben ülni jó, de ezzel szemben az angol bőrfotel kétszáz koronába kerül, inkább elmegy az új kávé­házakba, amelyek már teljes klubkénye­lemmel vannak berendezve, amire ezen a széles nagyvilágon sehol sincs példa." Nem kizárt, hogy az ilyen és ehhez hasonló gondolatok heves hangoztatásával idege­nítette el magától kortársait a későbbiek­!4. Tarján Vilmos: /. m. 37. p. ben Molnár Ferenc. Nem volt egyedül. Szókimondása miatt Kóbor Tamást „sava­nyúnak", „fanyarnak" nevezték ismerősei. Kettejük között sok a hasonlóság. Molnár az előbbiekkel ugyanazt állította, amit ko­rábban Kóbor Tamás, aki szerint „az ott­hon nem alkalmas arra, hogy a társasági szükségletet kielégítse. Ott csak a legbi­zalmasabb rokonokat és jóbarátokat lehet fogadni, az ismerősök nagy seregének be­fogadására szűk és szegény. Mert ama mu­tatós szalon mellett meglehetősen szegé­nyes ebédlő van, és túlságosan sokba ke­rülne a vendégek megvendégelése. A leg­kényelmesebb és legolcsóbb érintkezési forma tehát a kávéházi uzsonna."(Kóbor ­VI.) A lakásgondok és a kávéház reneszánsza közötti összefüggések a század első évtize­deire már olyannyira nyilvánvalóvá váltak, hogy a Tolnai Új Világlexikona szócikkében, 1927-ben már magától értetődő dologként olvasható, hogy „a kávéház valóságos ott­honpótlóvá lett, aminek van jó, de van rossz oldala is. Altalános a tapasztalat, hogy a túlságosan fényes kávéházi élet cifra nyo­morúság, mely az otthon rovására megy. Ezzel szemben kétségtelen, hogy átrende­zés alatt lévő társadalmunkban a kávéház olcsón sok, egyébként nehezen elérhetőt tud nyújtani számosaknak." 5 Krúdy Gyula hasonlóképpen vélekedik az igazi otthon hiánya és a kávéházba járás összefüggéseiről a Mit látott Vak Béla Szere­lemben és Bánatban című regényében: „Ahol az udvari lakásokban görnyedt a gond, savanyodott a szegénység, a köhögő gyermekeket a káromkodó házmesterrel is. Tokiói Új Világlexikona, VIII. Bp., 1927.167. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom