Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)
A KÁVÉHÁZ MINT „AKARAT ÉS KÉPZET" - SÁNTA GÁBOR „Vigasztal, ápol és eltakar"
Roppant vonzó erőt gyakorolnak a valódi uraságoktól levetett ruhák azokra a szegény emberekre, akiknek foglalkozása a szegény havibér mellett az úri viseletet megtűri. A kereskedősegéd az elegáns üzletben elegánsan öltözködik, de kivész belőle az érzés, hogy az ő úri viselete tulajdonképpen csak üzleti livrée, mint a pincérnek a frakk, s üzleten kívül már hiszi magáról, hogy úr, és csinosabban öltözködik a bárónál is. A munkásember is, ha szombaton este lemossa az egyheti munka kormosságát, vasárnapra iparkodik magát fölismerhetetlenné tenni. És úrnak érzi magát, aki az Andrássy útra való, oda is vezeti a kedvesét, és este a világért nem menne más kávéházba, mint az Andrássy útiba. Mert az ő pénze ma annyit ér, mint akárki másé."(Kóbor - II.) Erre tárcasorozatának utolsó darabjában még egyszer visszatér Kóbor Tamás. Szerinte a látszat-egyenlőség világa a kávéház; a berendezés: a valóságost pótló díszlet, az úri ruházat: jelmez. Budapesten ugyanis „a külső eleganciához tartozik a kávéházi uzsonnázás. A maga húsz krajcárján ottan épp akkora úr az, akinek csak húsz krajcárja van, mint az, akinek húsz milliója van. Ugyanabból a bödönből merik ki mindnyájuknak a fagylaltot, ugyanegy asztal mellett ülhetnek és a pincérek egyforma tisztelettel szolgálják ki. (...) Mintha kitűnő berendezés volna az, hogy minden ember, férfi, asszony, leány egyaránt kávéházba jár, ahol találkozhatnak, amikor nekik tetszik, s otthon az ember a meglepetés veszélye nélkül vetheti le mutatós toillete-jét, és lehet az, ami - a 10 Ignotus: A budapesti elegancia. In: Ország-Világ Almanach. 1914.1.204-208. p. (Szeri: Dr. Váradi Antal gondokkal küzdő, garasokkal számoló előkelő szegény ember."(Kóbor - VI.) Erről a cifra nyomorúságról beszél Pásztor Mihály, és később Ignotus is, aki a budapesti eleganciát a vidéki uradalmak szegény alkalmazottjainak ahhoz a majmolásához hasonlítja, amellyel a kastélybelieket akarják utánozni. „S tulajdonképp ez is bécsi hatás - vonja le végül a következtetést 1914-ben -; ebben sem különbözünk Bécstől, ebben is hasonlítunk hozzá. Mert maga Bécs is ilyesmi, maga Bécs is egy rengeteg falu, két millió falusi nép, mely egy nagy família ősi kastélyát körülveszi. Ez a bizonytalan lebegés - azoké, kik magasabb életre kényszerülnek, mint ami természetüknek megfelel -, nem kedvez az eleganciának. (...) Ahogy a pesti polgárság - hímje és nősténye-délutáni háromtól hajnali háromig megüli a kávéházak ablakait, az emberrel azt érezteti, hogy ezek a lelkük mélyén még mindig azok a jó falusiak, kik fél lábra nehezedve, féloldalt hajtott fejjel, fél szemmel sandítanak végig az utcaajtóból vagy a boltajtóból az országúton. Ami igen kedves dolog, megengedem, de: nem elegáns." 10 Évtizedek múltán, a régi NewYorkra emlékező kávéház-tulajdonos, Tarján Vilmos is hasonló megállapítást tesz: „Ismertem egy csinos fiatalasszonyt, aki nappal libát árult és minden keresetét arra költötte, hogy szombat esténként divatos ruhában jelenjen meg a NewYork bárI »11 ban. Herczeg Ferenc budapesti történetének, az Andor és Andrásnak, a szerkesztőség és a szalon mellett, visszatérő színhelye és Dr. Falk Zsigmond) il. Tarján Vilmos: Pesti éjszaka. Bp., 1940.38. p.
