Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

HELYEK ÉS TÖRTÉNET - SALY NOÉMI A Krisztinaváros és a Philadelphia

forgalmú vendéglőket vették állami kezelésbe. A régi szakemberek egy részét megtartották, nagyobb részük azonban vagy elhagyta a pályát, gyakran az országot is, vagy alacsonyabb beosztásba került. Az első monolitikus állami cég az Élelmezési Nemzeti Vállalat volt, amely a Rottenbiller utca 14-ben működött. Nem sokáig, mert szélsebesen szétszabdalták kisebb kerületi egységekre. 1950. január 1-én megalakult a Budapesti Vendéglátóipari Vállalat. Az ún. bokor-vállalatok (korabeli elnevezés!) száma 14 volt, köztük olyanok, mint az EMKE Nemzeti Vállalat. 1950-ben aztán az állami vendéglátóipar gőzhengerként gyűrte maga alá a még meglevő magánvállalkozásokat. A VII. kerületben az államosításokig körülbelül 140 vendéglátóhely működött, az államosított üzlethálózatot negyven taggal indították meg. A számok önmagukért beszélnek. Hosszú és sötétnek tűnő alagútba került a fővárosi vendéglátás, noha a történtek után egy az Erzsébetvárosról szóló tanulmánygyűjteménynek a vendéglátásra vonatkozó fejezetében azt olvashatjuk, hogy „Az Erzsébetváros kávéházainak, klubjainak, vendéglőinek, mulatóinak múltját és jelenét sok nagyváros is megirigyelhetné. "

5 (Kiemelés tőlem - B. F.) Mi jellemezte a háborút, államosítást, bezárásokat, tulajdonosváltozásokat és közönségcserét át- és túlélt presszók belsőépítészetét? Erre nézve jobbára csak következtetésekre vagyunk utalva. Irodalmi leírás ezekről alig maradt fenn, és a jelenleg elérhető levéltári adatok sem sokat s. Kolozsvári Andor: Kávé és kávéház. In: Erzsébetvóros. (Szerk. Tímár Andor) Bp., 1970.225. p. árulnak el az 1956-ig terjedő időszak belső tereinek állapotáról. A megmaradt fényképek a háború előtti állapotokra utalnak. Minden, ami megmaradt, őrizte régi formáit, talán egy kicsit kopottasabban, lepusztultabban, de még megmutatva az egykori mívesség nyomait. A maradék és egyre csökkenő jelentőségű szakipar a rekonstrukcióban, illetve az üdülőépítészetben dolgozott. A központi tervezőirodák 1955-ig nem foglalkoztak a vendéglátóhelyek tervezésével, csak a különböző kerületi vendéglátó vállalatok alkalmaztak egykét tervezőt. Kozma Lajos 1948-ban meghalt, Kaesz Gyula az Iparművészeti Főiskola ügyeivel volt elfoglalva. A kis magántervező-irodák, ahol a nyelveket tudó, nagy külföldi tapasztalattal és gyakorlattal rendelkező tervezők dolgoztak, megszűntek. A tervezők a negyvenes évek második felében formálódó állami tervezővállalatokba léptek be, többnyire nem önszántukból. Elapadtak a külföldi kapcsolatok is. A korszerű anyagok, szerkezetek importja állami monopóliummá vált, egycsapásra érzékelhető lett a már a háború előtt is drámai nehézségeket okozó hiánygazdálkodás, a központosított anyagellátás. A nagy szerkezetgyártó és üzletberendező cégeket (Haas és Somogyi; Dobos András fémportál; Simái berendező üzeme; a Hennenfeld Rt.; a Hexner, a Rosenfeld; a Terasz Textil; a Tiller-féle cégeket) államosították vagy beolvasztották és összevonták őket. Profiljukat megváltoztatták, termelési szerkezetüket az akkor-