Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

HELYEK ÉS TÖRTÉNET - SALY NOÉMI A Krisztinaváros és a Philadelphia

viselők, nyugdíjasok járnak. Leszállították a tisztviselői fizetéseket és talán még ennél is nagyobb mértékben a nyugdíjakat. A kö­zönségnek a kisebb jövedelemből kellett megélni, tehát beosztotta jobban a pénzt, és száműzte a fesleges luxuskiadást, a ká­véházat. Kis hangsúllyal mondja Szabó Samu a luxus szót, kissé csodálkozva, mert még ma sem érti, miért luxus az. [...] A fizetéscsökkentés után felére esett vissza a napi forgalom. Következett az ál­lami hivatalok és a Délivasút igazgatóságá­nak elvándorlása erről a környékről. Újabb visszaesés a forgalomban. Majd a kegye­lemdöfést a Tabán adta meg, amit lerom­boltak. Elköltöztek a lakók és igen sok jó vendégünk végleg elmaradt. [...] A gyar­matáruk egytől-egyig megdrágultak, ugyanakkor az árakat mi kénytelenek vol­tunk leszállítani, hogy a megmaradt közön­séget megtartsuk. Aztán van-e valakinek arról fogalma, hogy milyen nagy mérték­ben fejlődött és fejlődik ma is a közönség igénye? Napról-napra jobbat kell nyújtani, ami szintén nem kis mértékben teszi vesz­teségessé az üzletet. Az eredmény a köz­tartozások számláján mutatkozott. Köztar­tozások, adó, OTI [...] Nem tapasztaltunk soha semmi támogatást a hatóság részéről. El kellett adni az egyik házat, annak árából kiegyenlíteni a terheket, hogy adósság­mentesen, emelt fővel állhassunk bárki előtt. Egy magas fiatalember lép most hoz­zánk, Szabó László, a tulajdonos fia. [...] ­Én Bécsben a szakiskolát egy év alatt ki­tüntetéssel végeztem el. Azóta minden ál­dott nap déli 2 órától reggel 6 óráig itt va­gyok és dolgozom. [...] Szívesen mesélne a Philadelphia vendégeiről reggelig is, min­denkire büszke és mindenkire külön vi­gyáz. De nem teheti, mert most már per­cenként kérik az asztalokhoz, ahonnan csak a hangját hallani. - Igen kérem. Bezár­juk a kávéházat, mert amióta lebontották a Tabánt, azóta nincs értelme." A kávéház bezárt: „Egy szép napon le­húzták a redőnyöket, ami 27 év alatt egy­32 szer se történt meg." A riadalom azonban hamarosan alábbhagy, mert Szabóék még­sem adják fel. „Már-már megijedtünk, mikor körülbe­lül fél év előtt a régi kávéház bezárta kapuit és a népszerű Szabó Sámuel (akinek egy szép törökkori emléket köszönhet Buda­vára) az azóta hallatlan belső és idegenfor­galmi nészerűségre szert tett Spolarich ét­terem tulajdonosa lett. Azonban hamaro­san megnyugodtunk, amikor kiderült, hogy csak a Hazai Takarék kiköltözését várja a kávéház, hogy megifjodva, ragyogó pompában ez év Szent István napjára ki­tárja ajtajait a budai közönség felé. Szabó Sámuel és fia, a képzett és mindenki által kedvelt Szabó László az új kávéház főnö­ke, aki bizalommal tekint az elkövetkező évtizedek elé. Sietünk hozzátenni: a fiatal 28. Kávésa Lapjo 1929. március 15. „Kimutatás a fővárosi zenés 30. Literatim, 1935. október 1., LXXIII helyiségekben játszó cigányzenekarokról és azok szerződési 31. Völgyes Miklós riportja, id. hely. határirjejéfől". 32. Budai Napló, 1936. augusztus 30. 29. Budai Napló,] 931. október 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom