Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

A KÁVÉHÁZ MINT „AKARAT ÉS KÉPZET" - WILHELM DROSTE Kávéház az Osztrák-Magyar Monarchiában

Itt főzik ma a város legjobb kávéját. Még akkor is örülni kell, ha a fiatalok közül, akik a kávézó teraszán ücsörögnek, sokan nyomorúságosan újgazdagnak tűnnek, és a kávén is sokat kellene javítani. A város harmadik kávéház-büszkesége a Fekete Sas szálloda hatalmas építményében helyezkedett el, a folyó másik oldalán. Itt régebben nagy dísztermek voltak, zenei, színházi rendezvények, kodalmi és kabaréestek számára. Az épület- a szecesszió játékos erődítménye - még régi helyén pompázik, a szálloda, a kávéház és minden szűkebb értelemben vett kultúra viszont elköltözött. Ez talán kivétel ebben a városban, amelyik, ha korántsem régi minőségében, de mégis meg tudta őrizni vendéglátását, ügyesen meg tudta akadályozni, hogy teljesen kipusztuljon. Még ma is minden helyen lehet kávézni és enni, ahol ez már 1900 körül is lehetséges volt. Csodálatra méltó erővel mentette és őrizte meg a város ezeket az értékeket korunk mindent elsöprő szellemével szemben. Az eltűnt kávéházzal és a szállodával ellentétben a Fekete Sasban megmaradt a bevásárlóudvar. Ezzel az impozáns, üvegezett passzázzsal bizonyította a város a századfordulón, hogy elkötelezte magát a modernitás mellett, áltaia is igazolódott a mítosz, mely szerint Nagyvárad egy kis Párizs a Sebes-Körös partján. Az eltűnt kávéházak utáni kutatást a maiak végiglátogatása közben tovább folytathatnánk. Egy fontos heiyet kell még megemlíteni. Akkoriban Müllerájnak hívták: kioszk-kávéház, mint amilyen a Monarchia nagyobb városaiban a parkokban és sétáló-utak mentén volt gyakran megtalálható. Egy kis kávéspavilonból láttak el kiterjedt kerthelyiségeket itallal és édességgel. Itt, a mai Traian téren maga Ady vált vétkessé a kávé eltűnésében, mert a kioszkot Ady-múzeummá alakították át. Szerencsére a hátsó traktusban egy kis fénymásolóüzem nyílt, így az épület bizonyos szempontból megint tud gyakorlati segítséget nyújtani az élethez. Persze jobb lenne, ha Salomon Müller feltaláló szellemében a jövőben inkább kávét „sokszorosítanának". Adynak mindenesetre bizonyára nem tetszene, hogy miatta szűnt itt meg a kávéárusítás, hiszen gyakori, tehát nyilván elégedett vendége volt a Müllerájnak. Nagyvárad olyan város volt, ahol a rendkívül erős zsidó polgárság aránytalanul sok kávéház létrejöttét tette lehetővé, így nem tekinthetjük átlagosnak, ha az intézmény elterjedési körét vizsgáljuk. Mégis megállapíthatjuk, hogy ez a bécsi kávéház-típus képes volt meghonosodni a Monarchia egész területén, ha nem is mindenütt olyan nagy sűrűségben, mint Nagyváradon. Ebben a tényben egy politikai szenzáció is rejlik. Minél öntudatosabbak voltak ugyanis az egyes tájegységek, országok és városok, különösen az osztrák területeken kívül, annál kínosabban ügyeltek rá, hogy semmit se utánozzanak, ami Bécsből származik. Budapest például, mikor példaképet keresett magának ahhoz, hogyan kell egy álmatag városból metropolist varázsolni, mindig Párizshoz igazodott, talán másodsorban New Yorkhoz és Londonhoz is, de semmi esetre sem Bécshez. Még Nagyvárad számára is szégyen lett volna, ha a várost Sebes-Körös parti Bécsnek nevezik. Nem, Párizs kellett, Nagyvárad esetében is Párizs, budapesti kitérő nélkül, olyan hivalkodóak voltak ott a pol-