Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

ÉPÍTTETŐK - DÉRY ATTILA A Fővárosi Közmunkák Tanácsa (1870-1948)

az F.K.T.-val. E lépés mögött a főváros vezetésének az a felismerése állott, hogy a perifériális települések Budapesthez csatolása elkerülhetetlen - és ez teljesíthetetlen feladat a kormány segítsége nélkül. Podmaniczky 84 éves korában történt menesztését kora mellett éppen pártja bukása indokolta. Utána a kiváló közigazgatási szakember, Némethy Károly reorganizálta az F.K.T.-t. A koalíciós korszak utáni kormányok, a fővárosban oly visszatetsző közvetlen kormánybeavatkozás látszatát elkerülendő, 1910 után névlegesen, majd 1914-ben ténylegesen megszüntették az F.K.T. miniszterelnöki elnökségét. Az F.K.T. első független elnökévé, mintegy nyugdíjas szinekúraként, a korabeli gazdasági élet vezetőinek egyikét, Tolnay Lajost nevezték ki. Volt egy, a nyilvánosság számára láthatatlan oka is az F.K.T. életben tartásának. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár élén állott Steiger Gyulának az 1876. évi VI. tekéi felállított közigazgatási bizottsághoz kapcsolt kísérlete óta létezett Budapest törvényhatóságában egy konzervatívnagypolgári csoport, amely a város vezetését ki akarta venni a választott testület kezéből. E csoport idővel ráébredt, hogy az F.K.T. léte megfelelő alapot nyújthat törekvéseikhez. Csipkerózsika-álmot alvó elképzelésük 1917-ben merült fel ismét. Wekerle Sándor, újonnan kinevezett miniszterelnök befolyásos fővárosi ellenfelét, Polónyi Gézát, a függetlenségi ellenzék régi politikai matadorát az F.K.T. elnöki megbízásával akarta kiváltani a politikai életből. Polónyi az F.K.T.-t a főváros feletti hatalom megszerzésére óhajtotta felhasználni. A főváros vezetése - elsősorban Bárczy István polgármester és Harrer Ferenc alpolgármester - a város védelmében keresztülvitték az F.K.T. megszüntetését, amelyet hivatalosan végül az 1919. évi VII. Néptörvény tett meg. A Közmunkatanács, 1920-1944 Az F.K.T. 1919. szeptember 20-án alakult újjá - jelentősége azonban csökkent. Bár megőrizte hatósági szerepét, a főváros - III. városrendezési és magánépítési ügyosztályával - általában maga készíttette az F.K.T.-vel jóváhagyandó rendezési terveket. Az építési dekonjunktúra leértékelte az engedélyező hatóság fontosságát. A trianoni Magyarországon a főváros súlya relatíve nőtt, és ezt tovább növelte az is, hogy a fővárosi közüzemekre és adóbevételekre támaszkodó Budapest az 1925-ös Ostendei Egyezményben rendezte külföldi adósság-viszonyait, és új kölcsönöket vehetett fel. A húszas években a kormány kihasználta az F.K.T. biztosította beleszólás lehetőségét Budapest ügyeibe. A főváros tabáni rendezési elképzeléseit keresztülhúzó „Bethlen-udvar" engedélyezése (1928) olyan politikai gesztus volt, amely a fővárost lehetőségeinek határaira Figyelmeztette. Ellentétek forrása lett az F.K.T. következetes szakmai konzervativizmusa, amelyet a főváros mérnöki ügyosztályain dolgozó fiatal, korszerű elvek szellemében működő gárda nem tudott elfogadni. A konfliktusok ráébresztették a kormányt arra, hogy az F.K.T. és a főváros viszonyát - anyagi, jogi és szervezeti téren - rendezni kell. Ezzel együtt meg kellett találni a fő-