Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

HELYZETEK - KOZÁRI MONIKA Budapest a békeidőkben

A fővárosi önkormányzat bizottsági há­lózatát úgy építette ki, hogy az az akkori kor modern követelményeinek megfelel­jen. Tudta, hogy a gazdagok mellett vala­milyen szinten a szegényekről is gondos­kodnia kell. A város vezetése felismerte, hogy a nagyváros fejlődésének egyik alapja a közegészségügy javítása, a járványok visszaszorítása, a halandóság csökkentése, és hogy mindennek egyik legfontosabb eleme a víz. Budapest egyre nagyobb területeket ke­belezett be, és mivel relatíve jó életkörül­ményeket biztosított, nőtt a lakosság szá­ma is. A város és lakossága egymással köl­csönhatásban gyarapodott. Pesti Hírlap, 1880. július 27. „Még egyszer az artézi kút Úgy látszik, a sors sem akarja, hogy a vá­rosi tanács a közvélemény- s a főváros anyagi és egészségügyi érdekeinek ellené­re végrehajtsa azon szerencsétlen tervet, hogy a százezrekbe került s célszerű kiak­názás mellett roppant hasznot hajtó artézi forrást a nádorszigeti épületben létesíten­dő 20-25 kádfürdőre fordítsa. A célba vett épület leégett s (csudálatos játéka a vélet­lennek!) a közgyűlés a tanács ajánlatára, majdnem egyidejűleg mondta ki, misze­rint eljött az idő, hogy a város egy diszes és nagy fürdő építéséről gondoskodjék a vá­rosligetben. Valóban itt az ideje s az, hogy a drága forrásvíz, már másfél év óta, minden ha­szon nélkül bocsáttatik a Dunába: nem qualifikálható másnak, mint a közvagyon megbocsáthatatlan elpocsékolásának. A nádorszigeti épület leégése tán megköny­nyiti a városi tanács ujabb helyes inten­tiójának megvalósítását s reményijük, hogy e fontos ügy nem hever majd évekig a bizottságok és albizottságok fiókjaiban. Hiszen akad tán ember a városnál is, ki a lakosság vitális érdekeit szivén viseli s ki azon lesz, hogy az artézi kútba fektetett te­kintélyes összeg mielőbb gyümölcsözővé váljék. Lapunk elégszer szólalt fel e fontos ügyben s-a legutóbbi közgyűlés határo­zatát tekintve - tán nem épen eredmény­telenül. - A városligeti tüzeset által némi­leg megváltoztak a viszonyok s mi azt ta­nácsolnék, hogy az egész Nádorsziget par­kiroztassék s a leégett épület helyébe emeltessék egy nagy és diszes ivócsarnok. Az artézi forrás vizétől már eddig is szám­talan szenvedő nyerte vissza egészségét s igy az hivatva van mint gyógyforrás is nagy szerepet játszani. Ily forrás pedig megérde­mel egy modern stylben épült ivócsarno­kot, parkkal környezve, hol a betegek kura után sétálhatnak. A nagyfürdőtelep helye ott van a régi tüzjáték téren, mely magas, egész­séges fekvésénél s száraz talajánál fogva arra teljesen alkalmas s mely helyet a városi egészségügyi bizottság már évek előtt egyhangú­lag jelölt ki e célra." 1880. július 15. „A királyi palota kibővítése Ügyében a közmunkatanács feliratot in­tézett a miniszterelnökhöz. Ez irat ma kül-

Next

/
Oldalképek
Tartalom