Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

METSZETEK - BARTA SÁNDOR Aranyásók (regényrészlet)

Igen, ezt az embert a megboldogult Köszler Zsigmond még akkor se vette volna fel a toronyba, ha az a szeme láttára kékült volna meg a hullámokban. Ám a szegedi árvíz, teljesen érthetetlen okokból nem ismétlődött meg Pesten, amit Köszler Zsigmond a halála napjáig nem tudott az ég urának és az azóta már ugyancsak megboldogult Brandl Ignácnak megbocsátani. Ellenben jött egy egészen másfajta árvíz, az emeletes házak árja, amelynek hullámai lassanként átcsaptak a büszke tűztornyon. A tornyocska egyre jobban összeroppant, s végül, mint valami magára hagyott öreg ember, csendesen belevénült zajos, nagyvárosi sírjába. Ma, ezerkilencszáztízben, az utca sokkal inkább megérdemelte volna a Ferdeszálló utca nevet, ha másért nem, hát azért a háromemeletes garniszállodáért, amelyben éjjel-nappal furcsa tüzecskék égtek és aludtak ki - bár sohasem örökre - a lefüggönyözött ablakok mögött. Ám, ha tekintetbe vesszük, hogy az utca végében még három, hasonló rendeltetésű házacska állott, akkor az utcára talán még jobban ráillett volna a Ferdeházsor elnevezés. Mert ezeken a házakon aztán csakugyan ferde volt minden. Ferde a kémény, ferde a kapu, ferde az ablakok vágása, hát még ama könnyelmű nőszemélyek szemvillanása, akik a keskeny járdán elhaladó férfiakat édesgették be magukhoz mindenféle értelmetlen, forró szavakkal. Égette is a szégyen a jó érzésű polgárok lelkét, mert szerintük a kis házak éjjel-nappal nyitva tartott kapuin surrantak be az erkölcstelen polgárok és velük a rossz erkölcsök a tisztességes múltú Ferdetorony utcába. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy Köszler Lipót, a megboldogult Köszler Zsigmond fia, valamint a háromemeletes garniszálló és a három emelet nélküli házacska tulajdonosa, az utcában lévő kádfürdőt is Ámor szolgálatába állította, akkor nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a Ferdetorony utcát sem nem Ferde-szálló, sem nem Ferde-házsor, hanem tulajdonképpen Ferde-erkölcs utcának kellett volna elkeresztelni! Igaz, a Korona utcától kezdve a Ferdetorony utca egyre tisztességesebb külsőt öltött, de ez a Korona utca érdeme volt, amely mint valami mágikus fényben égő tejút hömpölygött át a rossz hírű negyeden, bearanyozva a beléje csurdogáló utcácskák és nem utoljára a Ferdetorony utca hátralévő napjait is. Kis- és nagypénzű és egészen pénztelen szerencsekovácsok százai vonultak be ezen a csodálatos országúton az egykor elhagyatott negyedbe. S a Korona utcában nemsokára olyan sok lett az új üzlet, mint a csillag az igazi tejúton. Egymás után nyitottak ki a modern, nagy kirakatos divatáru cégek, a csupa réz és márvány kávéházak, a padlóig tükrös fodrásztermek, a fehér-kék táblás tejcsarnokok, az aranycirádás csónaknyi cukrászdák,