Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

METSZETEK - TORMAY CÉCILE A régi ház (regényrészlet)

gyarországba vándorolt. Pozsonyban telepedett meg és az ötvösművesek céhébe szegődött. Zománcos arannyal és elefántcsonttal dolgozott. A keze könnyebb lett, a szeme finomabb, mint a régieké. Már művész volt... Ulwing Kristóf reá gondolt: az édes atyjára. Ketten maradtak utána, ő meg Sebastian testvére. És valami őket is húzni kezdte éppúgy, mint azokat, akik előttük éltek. Elindultak Pozsonyból a Duna partján. Jöttek lefele, szegényen, árván. Azóta sok év múlt el. Sok minden megváltozott. (...) - Voltál a városházán? János Hubertra úgy hatott az atyja hangja, mintha annak a hangnak marka lett volna, mely megrázta a vállát. - Atyám uram nem fáradt? - Mint végső védelem tódult ez a kérdés a szájába. Hátha megszabadul és holnapra marad az egész. De az atyja feleletre sem méltatta. - Beszéltél? - Igen... - János Hubert hangja lágy volt és habozó. Mindég úgy ejtette ki a szavakat, hogy utóbb könnyű legyen őket visszavenni. - Elmondtam, amit rám bízott, de azt hiszem, nem volt érdemes... - Azt hiszed? - Egy pillanatra ravasz fény csillant meg Ulwing Kristóf szemében, aztán fölényesen mosolygott: - Igaz. A maguk fajtájának tennie kell... Gondolkozni is szabad, de csak akkor, ha nagyúrral mondatja ki az ember, amit gondol. Mégis azt akarom, hogy beszélj. Majd csinálok belőled urat, hogy meg is hallgassanak. Füger bólintott. János Hubert panaszkodni kezdett. - Mikor azt javasoltam, hogy sorfákat ültessünk a városban, valamelyik választott polgár megkérdezte, hogy kertész lettem-e? Az utcák világítására azt mondták, hogy a részeg emberek a házak falába is megfogózhatnak. Egyébre úgy sem kell a lámpa. - Majd lesz ez másként is! - Az építőmester hangja meleg volt a nagy erős bízástól. A fiatal Ulwing színtelenül folytatta: - Az új téglavetőnket is bejelentettem, meg hogy ezentúl közvetítő nélkül, kicsiben is adunk téglát a külvárosi népnek. Ez sem tetszett. A magisztrátus urai összesúgtak. - Mit mondtak? - kérdezte Ulwing Kristóf hidegen. János Hubert a földre nézett. - Hát azt, hogy a nagy ács mindég a mások nyomorúságából csinál magának aranyat. A nagy ács! így hívják atyám uramat maguk között. Pedig tavaly díszpolgárnak választották...