Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

NEOLÓGIA ÉS ORTODOXIA - CSORBA LÁSZLÓ Jákob háza, Izrael sátra

beleérzünk némi szükségszerűséget a véletlennek abba a játékába, miszerint egy számban és anyagiakban rendkívüli gyorsasággal gyarapodó társadalmi csoport éppen a Dohány utca környékén talált megfelelő helyet legfontosabb vallási-közösségi intézménye számára. Magyarországon nem működött olyan előkelő dohánykollégium, mint I. Frigyes Vilmos porosz király udvarában, amely a legfelsőbb körökben adott teret a vaskos férfimulatságoknak. Annál inkább vonzotta viszont Szent István koronájának a bécsi Hofburgban székelő tulajdonosait az a francia példa, amely vámok, adók és monopóliumok segítségével igyekezett aranynedvet facsarni a nagy szellem szent áldozati növényéből. A dohánytörténészek szerint amikor I. Lipót német-római császár és magyar király egy alkalommal zavarban volt, miből újítsa fel vadászfelszerelését, Khevenhüller gróf - a neves katonafamília üzleti érzékkel megáldott fia - a dohánykereskedelem alsó-ausztriai monopóliumát kérte gyors anyagi segítsége viszonzásaképpen. A hatalmas bevétellel járó vállalkozást hamarosan a többi örökös tartományra is kiterjesztették, majd 17831. Budapest Lexikon. Főszerk. Berza László. Bp. 1973.1330-1331., Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai. Bp. 1989. (továbbiakban: Bácskai) 18. - Témánkhoz szorosabban nem tartozik, de megjegyzendő, hogy a hazai zsidóság már az 1790-es évektől ismételten jelét adta, hogy nem kíván a „kereskedelmi érdek" egyoldalú érvényesítője lenni, és minden eszközzel maga is arra törekszik, hogy a rákényszeritett foglalkozási szerkezet egyoldalúságán lazítson, lásd Szabad György: A polgári jogegyenlőség elleni támadás és kudarca a századvégi Magyarországon. Jársodalmi Szemle 1982/8-9.68., 70-71. 2. Walter Pietsch: A zsidók bevándorlása Galíciából és a magyarországi zsidóság. Móság 1988/11. (továbbiakban: Pietsch) 50-51. 3. Remethey Fülepp Dezső: A nagy szenvedély. A dohányzás története. Bp. 1937., Johann Delbrück: Der Zollverein und das Tabakmonoban állami kezelésbe vették, de éppen a dohánytermelés és fogyasztás legnagyobb közép-európai piacát, Magyarországot nem sikerült ellenőrzés alá vonni. A dohánymonopólium behozatalának veszélyét - nem véletlenül - a reformkorban mindvégig a gazdasági kizsákmányolás fokozódásának szimbólumaként kezelték, így csupán a szabadságharc leverése után, 18.S0 novemberében valósíthatta meg egy császári nyílt parancs.

3 A hazai dohányforgalom méreteit jelezheti, hogy a múlt század első felének egyik legjelentősebb pesti vállalkozó nagykereskedője, szitányi Ullmann Mór 80 000 Ft értékű dohányraktárat emeltetett a Dunaparton. De még jellemzőbb az a tény, hogy az 1840-es években hasonló kvalitású pályatársai, Wodianer Mór és a bécsi Georg Sina báró már megelőzték őt ebben az üzletágban. 1844-ben e két utóbbi kötötte le öt évre az egész tiszántúli dohányszállítást. Gsak maga Wodianer 1843 és 1847 között, egyedül Szegeden át 91 000 mázsa dohányt forgalmazott.

4 E hatalmas mennyiség fogyasztói körében, tudjuk, különleges, magyaros karakterű pipakultúra bontakozott ki a lefolyt két évszázadban a makrapipától pol. Bedin, 1857., Minárovics János: A dohányzási tilalom története. Bp. 1962. 4. Bácskai i.m. 148., 160. 5. Szerinte egy Bíró nevű veszprémi csizmadialegény, aki a 18. század elején a kuruc bujdosókat látogatta meg családi ügyben, hozta magával az első habkövet - tajtékkövet - Törökországból, és faragta belőle az első pipafejet rokonának, padányi Bíró Márton veszprémi püspöknek, lásd Eötvös Károly: Deák Ferencz és családja. I. Bp. é.n. 193-195. Remethey Fülepp szerint viszont mindez egy Kovács Károly nevű, faragóskedvű pesti csizmadialegényhez kötődik, aki egy Andrássy gróf által Törökországból hozott habkőből metszette az első tajték* pipát, lásd Remethey i.m. 99.