Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)
ZSIDÓK A KOMMUNIZMUSBAN - DOKUMENTUM Losonczy Géza levele Révai Józsefhez 1949-ben
látjuk el és beépítünk egy belső szellőztető készüléket is, amely lehetővé teszi a dolgozószoba szellőztetését az ablakok és az ajtók kinyitása nélkül. Gyönyörű várószobát építettünk a Te részleged előtt lévő folyosóból. Most hajtjuk végre a sajtóreformot, illetőleg annak azt a részlegét, amelyben megállapodtunk. Ez rengeteg egyéb munkát és szervezési feladatot ad. Most hajtjuk végre a színházak államosítását. Most fogunk hozzá a film átszervezéséhez, miután a gazdasági bizottság jóváhagyta az ezer lakoson felüli községek ellátását keskenyfilmvetítő-gépekkel. Ugyanakkor elég súlyos problémát jelentenek számunkra átmenetileg a jelzett és egyéb személyi kiesések itt a Miniszterelnökségen és a Miniszterelnökség alá tartozó hivatalokban. Megfeszített erővel dolgozunk s remélem, hogy ennek meg is lesz az eredménye, mikorra hazajössz. Rákosi elvtárssal abban állapodtam meg, hogy én majd akkor megyek szabadságra, amikor Te hazajössz: szeptember elején. Szeretném, ha megtennéd megjegyzéseidet erre a levélre s egyben megírnád azt is, hogy vagy. A viszontlátásig szeretettel üdvözöl és mielőbbi gyógyulást kíván Géza Budapest, 1949. július 14. KÖZREADJA: STANDEISKY ÉVA Politikatörténeti Intézet Levéltára, 798. fond, 2. őrzési egység, II. kötet)