Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)
VÉSZKORSZAK - DOKUMENTUM Ravasz László „általános tájékoztató"-ja 1944 júniusában
látta elérkezettnek az időt egy külső kooperáció megteremtésére, de udvariasan közreműködik abban, hogy minden egyház a maga hatáskörében azonos szellemben és értelemben járjon el és tájékoztatja a protestáns egyházakat, hogy ő maga e téren mit tett. 2 Az egyházak munkája a négyszemközötti tárgyalás, a hivatalos megnyilatkozások átadása lehetett csupán és nem a nyilvános demonstráció. Nyilvános demonstrációra nincs mód, mert a cenzúra ilyen cikket nem közöl, ha valaki a rádióban ilyen beszédet mond, többet a rádiót az egyházak nem használhatnák fel a maguk nagy vigasztaló munkájában; egyházi gyűlések ilyen kérdések felvetésével meghasonlásokra vezetnének és a testületi adminisztrációt bénítanák meg. A szószékre ezeknek a kérdéseknek a megvitatását felvinni nem szabad, mert mindaddig, amíg az egyházak képviselői a magyar országgyűlésnek tagjai, mondanivalóikat ilyen minőségben kell nyilvánosságra hozniok, amint az e sorok írójának szándékában is volt, ha súlyos betegsége ebben meg nem akadályozta volna. Egy nyilvános bizonyságtételre esetleg lehet szükség, de ez a legádázabb kultúrharc megindulását, minden híd felégetését és az egyház életének partizánharcokra való elözönlését jelentené, tehát csak az ultima ratio lehet. A református egyház vezetősége a következő tárgyalásokat folytatta: Kétszer tárgyalt a Kormányzó Úrral, egyszer a miniszterelnök úrral, egyszer a belügyminiszter úrral, többször tárgyalt az ország prominens jobboldali vezérpolitikusaival. Kérést nyújtott át a kormányzatnak a csillagviselési mentesség kiterjesztése tárgyában, a keresztyén zsidók elkülönítése és külön jellel való megkülönböztetése tárgyában; kérte az elkülönített keresztyén zsidók pásztori gondozásának biztosítását; kérte a keresztyénné vált család egységének biztosítását. Személyes közbenjárással, de ugyanakkor emlékiratok átadásával felhívta a kormány figyelmét a zsidók 2. A protestáns egyházak, mint már utaltunk rá, mindenekelőtt Ravasz László iniciatíváira és személyén keresztül, valóban igyekeztek együttműködést kiépíteni a katolikus egyházzal, amelynek ez ügyben való mulasztását csak a majoritás- és világegyháztudat természetes intézményi és attitüdbeli velejárói, s az a tény „mentenek", hogy a zsidóknak szentelt figyelem adott készségszintjén a protestánsokkal való kooperációnak - tekintettel azoknak a kormányzati politika relációjában jelentéktelen súlyára a katolikus egyházzal szemben - tényleg nem lett volna sok jelentősége. Az érem másik oldala ugyanakkor az, hogy a protestáns részről szorgalmazott kapcsolatkeresés néhányszori látványos esete el is fedi a kooperációra való eltökélt készség alapjában és egészében véve mégiscsak hiányzó momemtumát, továbbá, hogy a protestánsok együttműködési szándékát sem annyira a hatékonysági szempontok vezérelték, mint inkább a kormányzati retorzió mértékének mérséklése és lehető megbénítása, a katolikus pozíciók ez utóbbi esetben várható megerősödésének elkerülése, s végül de nem utolsó sorban az előrelátható elutasítás önfelmentést is hozó lélektani igénye. 3. Ravasz László ezekben a kritikus hónapokban valóban súlyos beteg volt, ami egyébként is akadályozta őt az egyházi akciók energikusabb kézben tartásában. Az említett kötelezettség természetesen nem létezett. Annál kevésbé, mert az egyházi képviselőknek az állami jogszokások, de nem az egyházi alkotmány szerint voltak - magánszemélyként egyházuk reprezentánsai a törvényhozásban.
