Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)
AZ ASSZIMILÁCIÓ KORA - BÁCSKAI VERA A pesti zsidóság a 19. század első felében
messze meghaladta a többi hitfélekezet 37-45%-os arányát. 7 Az 1840-es évek tömeges bevándorlásának korszakát megint a fiatalabb korosztály bevándorlása jellemezte, mert a 17 évnél fiatalabb férfiak aránya a városi átlag alá süllyedt, a 17-40 éveseké pedig a fölé emelkedett. A zsidók korösszetételének sajátos jellemzője az a tény, hogy a 40 éven felüli férfiak aránya a 19. század első felében végig a városi átlag alatt maradt. Szegregáció Noha - a tanács ilyen irányú törekvései ellenére - Pesten sohasem létesült gettó, a zsidó lakosság szegregációja igen erőteljes volt. A század elején 84%-uk a Terézvárosban élt, a többi városrészben csak szórványosan fordultak elő. A lakóhely megválasztásában fontos szerepe volt a vásártér közelségének, de még inkább annak, hogy a városrész Belvároshoz közel fekvő részében számos nagy bérház állott, amelyek nemesi tulajdonosai készségesebben adták ki a lakásokat zsidó bérlőknek, mint a polgárok. Szinte kizárólag zsidó lakói voltak a Király utca és az Országút (ma Károly körút) sarkán állott Orczy háznak, amely már a 18. század végén is az óbudai zsidó kereskedők gyülekező helyéül szolgált. A három udvaros, kétemeletes házban az 1830-as években 48 lakás 142 szobájában 284-en laktak, a lakásokon kívül 37 raktár, két zsinagóga, 3 vendéglő, egy kávéház, egy mészárszék és egy fürdő működött az 7. Bácskai V.: Társadalmi változások Pesten az 1830-1840-es években. In: Faragó T.szerk: Pest budai árvíz 1838. Bp. 1988.206-207. épületben. A tulajdonos Orczy család 1822-ben 41000 forint ház- és üzletbér jövedelmet élvezett. Az épületben működő kávéház volt a gabonakereskedők „irodája", éppen úgy, mint Bécsben is kávéház volt az üzletkötések színhelye. A Judenhofnak is nevezett Orczy ház lakhely, munkahely és a vallási élet színtere volt, akár ki sem kellett lépni az épületből. Hasonlóképpen sok zsidó élt és bérelt lakást a Vásártéren álló kétemeletes Marokkói házban, ahol 201 lakó zsúfolódott össze. E házak óriás méreteit érzékelteti, hogy az 1820-as 30-as években a Terézvárosi házakra átlagosan 15-16 lakó jutott, és még az 1840-es évek végén, az árvizet követő újjáépítés után, amikor jócskán megszaporodott a többemeletes bérházak száma, a Belvárosban és a Lipótvárosban egy házra átlagosan 29-30, a Terézvárosban 26 fő jutott. A pesti zsidók tehát meglehetősen zsúfolt házakban és lakásokban éltek. A lakosság ellenérzésétől való félelem mellett a vásár, a zsinagóga közelsége is meghatározó lehetett abban, hogy a lakóhelyi elkülönülés csak valamelyest enyhült a fél évszázad során: az 1840-es évek végén a zsidóknak még mindig 72%-a tömörült a Terézvárosban, 22%-uk - főleg a vagyonosabbak - az elegánsabb és korszerűbb beépítettségű Lipótvárost választotta lakhelyéül. A lakóhelyi elkülönülés nem csak a zsidó közösséget jellemezte, kisebb mértékben ugyan, de észlelhető a többi, kisebbségben levő felekezetnél is. A század ele8. Fényes E.: Magyar országnak és a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geográphiai tekintetben. Pest, 1836-1840.11.384.
