Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)
ÉLET A KULTÚRÁBAN - LACKÓ MIKLÓS Zsidók a budapesti irodalomban (1890-1930)
Zsidók a budapesti irodalomban (1890-1930) LACKÓ MIKLÓS M agyarországon - talán még hangsúlyosabban, mint Közép-Kelet-Európa más országaiban - a zsidóság és az irodalom kapcsolata a múlt század 80-as 90-es éveitől a kulturális élet eleven problémája volt; a probléma nyílt feltárása máig sem történt meg teljesen. Csak egy tényre utalunk: egyetlen európai nagyvárost sem ismerünk, melyben a zsidóság (s a belőle bőven termő értelmiség) számaránya a századforduló éveiben oly magas lett volna, mint Budapesten (20-22 százalék, szemben pl. az erősen „zsidós"-nak tartott Béccsel, ahol arányuk nyolc százalék körül mozgott.) De Budapesten nemcsak a zsidók magas származásáról volt szó, hanem - pl. Krakkóhoz, Varsóhoz sőt Prágához képest - sajátos körülményekről is: a 19. század nagy részét uraló nemesi liberalizmus a hazai zsidóságot és főleg értelmiségét már korán az asszimiláció útjára terelte. Mint ismeretes, Ady az első világháború alatt írt Korrobori c. cikkében (melyet Szabó Dezső és mások is később antiszemita éllel interpretáltak) a problémát egyenesen úgy képzelte megoldani, hogy a polgárság körében gazdaságilag kiemelkedő szerepre jutott, kulturálisan modernizálódni vágyó, zömében gyors asszimilációra beállított zsidóság és a magyarság egy új „népben" egyesüljön: „Hogy a zsidók megcsinálták nekünk Budapestet, s mindazt, ami talán - talán? biztosan - nincs is, de európaias és távolról mutatós? Segítségünkre jöttek nekünk, akik már nem vagyunk, azok, akik mint nép, szintén nincsenek... gyűlölve-vágyva ropjuk a szerelmi táncot. Itt egymást fojtogatva a szerelemtől vagy új népet produkálunk, vagy pedig utánunk az özönvíz..."
