A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)
PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - PETER JELAVICH A berlini kabaré mint a metropolisz-lét montázsa
zökkel lehetett felkelteni. Azzal, hogy az árucikkek és reklámeszközeik esztétikai jelleget öltöttek, a vásárlás és kirakatnézés mindinkább egyfajta szórakozássá vált. A művészetek - bár ennél némiképp áttételesebb módon - híven tükrözték e változó időket. A művészeti divatirányzatok csakúgy, mint a fogyasztói javaké, mind gyakrabban váltogatták egymást, minthogy a szenvtelen modern embernek egyre újabb - noha szükségképpen felszínes és mulandó - impulzusokra volt szüksége ahhoz, hogy önnön belső ürességét valamivel kitöltse: „Lelkünk legbenső bizonytalansága arra kényszerít, hogy egyre újabb és újabb stimulusokban, szenzációkban és külsődleges pótcselekvésekben keressünk pillanatnyi kielégülést. így aztán menthetetlenül még inkább önnön bizonytalanságunk foglyaivá válunk, mely látványosan megmutatkozik metropoliszaink zavaros tumultusában, az utazási mániában, a versengés túlhajszolt kényszerében s azon sajátosan modern állhatatlanságban, mely ízlésünket, életstílusunkat, elveinket és személyes kapcsolatainkat egyaránt jellemzi." Idővel a nagyvárosi közönség által kedvelt művészi formák egyre inkább a fogyasztói javak sokrétű, fragmentait világát tükrözték: az emberek kedvüket lelték „a részletek bájában, a merő illúzióban, az aforisztikus vagy épp csak jelképes, művészileg kiérleletlen stíluselemekben". 10 Simmel fenti észrevételei mindegyre azon alapvető forradalmat érzékeltetik, 9. Georg Simmel: „Berliner Gewerbe-Ausstellung", Die leit, Bécs 1896. július 25. - 59, 60. o. 10. Georg Simmel: The Philosophy of Money, (Boston, 1978) - 474, mely ekkoriban a művészetek legkülönfélébb ágában végbement. A tizenkilencedik század folyamán írók, művészek egész sora próbálta műveiben maradandó érvénnyel megragadni a nagyváros szellemét. Ezen törekvés egyik - kezdetben felettébb ígéretes - eszközének tűnt a regény, mely műfaji adottságai révén kiváltképp alkalmasnak látszott, hogy a szerteágazó metropolisz-lét iránytűjeként egyidejűleg számos emberi sorsot és eseményt felmutasson. Ám a múlt század regényíró óriásai - Balzac, Dickens, Dosztojevszkij és Zola - minden tehetsége és művészi érdeme ellenére, idővel maga a műforma terjedelmessége, az elbeszélő technika egyneműsítő összefogottsága látszott leginkább ellentmondani a nagyvárosok töredezett, nem egyszer minden összefüggést nélkülöző élményvilágának. Ez utóbbi érzékeltetése így hát merőben új művészi formákra várt, olyanokra, amelyek rövidsége, könnyed eleganciája szöges ellentétben állt a regény nehéz fajsúlyú, terjedelmes műfajával. (marles Baudelaire 1869-ben megjelenő „Párizsi spleen" ciklusa a nagyvárosi élet sűrített, emblematikus felvillanásait nyújtja, egy új poétikai találmány, a „prózavers" eszközével, amely, mint maga írja: „költői próza, rím és ritmus nélküli zene, kellőképp gyors és hajlékony eszköz ahhoz, hogy alkalmazkodjék a lélek költői rezdüléseihez". Az új stílus, Baudelaire meghatározása szerint: „a roppant nagyvárosok („les villes énormes") lüktetéséből, ezerfelé ágazó eleven 484. o. (Magyarul: G. S.: A pénz filozófiája, i.m. 33-178. o. - a Budapesti Negyed szerk.)
