A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)
PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - CHARLES E. G. MASTERMAN London élete - mai szemmel
rogva, hogy aztán az éj leszálltával mihamarabb lerészegedjenek és vad randalírozásban töltsék ki kedvüket. E felfoghatatlan zárványvilág pereme mentén körös-körül ott találni azoknak otthonait, akiket sorsuk megkímélt e nyomorúságtól, a villák lakóiét s a hivatalnokét, mely utóbbiaknak vég nélküli, egészségtelen ülőmunkájukat nap-nap után csak azon egy gondolat segít elviselni, hogy lám, ők még nem hullottak bele e szakadékba. Csakhogy ebből a szakadékból, a folytonos szaporodás lendülete nyomán, újabb és újabb emberfölösleg csap ki, immár a környékbeli tisztes utcákat is menthetetlenül elárasztván. A villákat hovatovább bekerítik a bérkaszárnyák, a zöld növényzet eltűnik, s a tágas ligetek helyén kis házak végtelen sokasága támad. Ám a gettónak semmi sem elég, miközben mohón burjánzik tovább, lakóit mindinkább össze tömöríti, a tömbházakban sűrűn egymás fölé halmozza, népes bérlő családokat egy házba, egy emeletre s végül egyetlen szobába zsúfolva. Mindeközben szakadatlan terjeszkedik a környező mocsarak és szántóföldek irányába is. London peremvidékén ez idő tájt már három kerületet mindenestől bekebelezett, s nemsokára két széles nyugati nyúlványa is satuként összezárul. A brit birodalom büszke fővárosát hamarosan körbeéri e roppant gyűrű, mely korántsem arany- vagy gyémántfénytől ragyog, és ha van valami, ami talán mégis holmi derengő, inkább csak lelki szemmel észlelhető fényt kölcsönöz neki, úgy az alighanem e végtelen sokaság tűrése és heroikus sorsviselése. Ezekbe a negyedekbe legfeljebb az tér be, akit üzleti ügyei elkerülhetetlenül arra visznek. Hasonlóképpen az itt élőknek is alig van fogalmuk a külvilágról, leszámítva a pletykákból s a félpennys néplapokból szerezhető felettébb kétes információkat. Népszerű regényírók származtak el innen, akik mindenkor friss szenzációkat tálaló s egy magasabb közönség ízlését kiszolgáló műveikkel lettek sikeresek, fura alakjaikkal nevetésre, koronkénti emelkedettségükkel könnyekre bírván olvasóikat. A különféle felekezetek karitatív missziói egymással vetekednek az elesettek felkarolásában, nőegyletek és egyházi gyűlések vitatják szünet nélkül e problémát, a szegények elégületlenségét veszélyes jelenségként csillapítani, társadalmi felemelésük ügyét megszállott hévvel előmozdítani igyekezvén. Minderről maguk az érintettek mit se tudnak: éppúgy nem érzékelik, miként a mélytengeri lények az óceán felszíni rétegeit megmozgató ár-apály hullámzást. Ok csak elodázhatatlan kötelességeikről tudnak, csak az aznapi betevő falat s az éjjeli menedékhely könyörtelen szükségét ismerik. Nem gondolnak a jövővel, sem reszketőn, sem reménnyel - gondjuk kizárólag a „dolog", az előttük álló munka, a többit egykedvűen Isten akaratára hagyják. De lássuk már most közelebbről, miként is festenek e sokak számára ismeretlen negyedek. Mikor az alkalmi látogató alig tízhúsz perc vonatozás után, egy merőben más világból érkezvén leszáll és körülnéz, mindjárt az első látásra meglehetősen lehangoló látvány fogadja. Menjünk csak ki London bármely vasúti pályaudvarára, s válasszunk találomra egy célállomást a város belső körgyűrűjén belül. Alig néhány perc, és máris Cambridge Heath-ben, Dalston Junctionban avagy a Walworth Road-