A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)

PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - PETER JELAVICH A berlini kabaré mint a metropolisz-lét montázsa

Ernst Dronkét, a város életének egykori megfigyelőjét, hogy 1846-ban az alábbi megállapítást tegye: „A berlini humor természete és irányultsága a berliniek azon jellemző vonását tárja elénk, hogy legfőképp abban lelik kedvüket, ha kivétel nélkül mindent nevetségessé tesznek. Ha van, ami e várost egyedi sajátságként megkülönbözteti, úgy az éppen e markáns kritikai szellem, mindennemű tekintély gúnyos elvetése." Ugyanezt emeli ki jó három évtized múltán a népszerű enciklopédia, a Meyers Konversations-lexikon is: „A berlini ember sebes észjárású, és mindenkor kész arra, hogy a köznapi élet jelenségeit vagy azokat, akikkel bármi dolga akad, csípős élcekkel, epés megjegyzésekkel illesse... A berlinieknek egyszersmind erős késztetésük van arra, hogy mindazon nagy és komoly dolgot, amellyel magukat szembetalálják, fúrton-fúrt ócsárolják és gúnyosan kifigurázzák vagy a divathóbortok, talmi illúziók játékszerévé alacsonyítsák, amíg csak rá nem unnak és mást nem találnak helyette." Az enciklopédia ugyanakkor elismeri, hogy bár a berliniek idegenek előtt büszkén és védelmezőn nyilatkoznak városukról, „mindazonáltal pompás érzékük van az öniróniára, és sajátos humoruk leggyakoribb céltáblája éppen önmaguk s 30 a berlini élet megannyi fonáksága." A berlini átlagpolgár e sajátos - még az 1848 előtti nemzedék által kialakított- felfogása uralkodott rövid ideig az 1870-es évek népszerű zsánerében, a színpadi bohózatban is. Az ekkoriban kezdődő nagyarányú demográfiai és gazdasági változások 30. Emst Drenke: Berlin (1846, utankiadása: Darmstadt, 1987), valamint a „Berlin" címszó alatt in: Meyers Konversations-Lexikon: azonban, az efféle darabok figuráit - a kézművest, az iparosodás előtti kétkezi munkást - mindinkább elavulttá tették, s a bohózat ezen hagyományos formája csakhamar végleg eltűnt a színházi repertoárból. Az inasok, kofák és „Eckensteherek" helyébe hovatovább a nehézipar munkástömegei és a nagyáruházak alkalmazottai léptek, Berlinnek így hát új, közfogyasztásra alkalmas önarcképekre lett szüksége. Mint látni fogjuk, a húszas évek elejének revüi és kabaréi fontos szerepet játszottak a változó korhoz igazított, új berlini karaktertípusok kialakításában. Ekkortájt a színpadról már olyan előadók szórakoztatják a közönséget, mint Glaire Waldoff vagy Paul Graetz, akik dalaikban és szövegeikben kihívóan nyers berlini argónyelven a modern nagyváros életének aktuális visszásságait tűzték pellengérre. Annak, hogy a jellegzetes berlini karaktertípus, bár némileg megváltozott jelmezben, a modern időkben is képes volt továbbélni, egyik legfőbb okát abban láthatjuk, hogy hagyományos készségei idővel csak méginkább felértékelődtek, s hovatovább nélkülözhetetlenek lettek. Hisz ha van közeg, mely fokozott éberséget, állandó szellemi elevenséget követel a túléléshez, úgy az minden bizonnyal a modern metropolisz. Ahogyan Richard Hamann írja: „Németországban a berlinieket kiváltképp élénk, gyors felfogású népségnek tekintik, s való igaz - hogy csak egy triviális példát említsünk -, ahhoz, hogy valaki csúcsforgalomban átvágjon a Potsdamer Platzon vagy egyszerűen végigmenjen a Eine Encyklopädie des allgemeinen Wissens (Lipcse, 1874) 3. köt. 12-13. o.