A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

LENT - DÉRY TIBOR Alvilági játékok (részletek)

- Ez belövés volt? - kérdezte egy szikár, nagy csontú vénlány, aki egyenes derékkal, mozdulatlanul ült az ágya szélén, s olykor egy vörös selyemkendővel lassan végigtörölte szemüveges, kövér arcát. A légnyomás most már szinte szünet nélkül remegtette a falakat. A reszketés a kövek bőre alatt, láthatatlanul futott, s úgy hatott az ágyuk szélén öltözködő emberek idegeire, mint egy hosszan elnyúló, megoldatlan kérdés, mely az öntudat alatt ide-oda kígyózva hasztalan keresi a kielégülést. A fülledt, nyirkos levegőben égő gyertyák csak gyöngén világították be a nagy helyiségeket, amelyek közepe szinte teljesen sötétben maradt; a párnák és lepedők könnyáztatta, pállott szaga itt, a sötétben gyűlt össze a legvastagabban. - Most nem lehet szellőztetni! - mondta valaki, s hátravetett fejjel felnézett a mennyezet alatti, páncéllemezzel lezárt ablakra, amelyhez egy vékony vaslétra vezetett fel. - Azt kérdeztem, hogy ez belövés volt-e? - ismételte a szemüveges vénkisasszony. - Ez nem... ez kilövés! - felelte a mellette ülő nyugalmazott ezredes, aki mind a két fülére olyan süket volt, hogy férfihangot egyáltalán nem hallott meg, s női hangok közül is csak a legmagasabban visítókat; ennek ellenére katonai múltja révén, tüzérségi kérdésekben osztatlan tekintélynek örvendett. - S ez most?... Ez mi volt? - kiáltotta a füléhez hajolva szomszédja, egy fiatal orvos, aki ágy híján egy fehér viaszosvászonnal bevont műtőasztalon aludt. - Ez is kilövés - felelte a derűlátó ezredes. A pince végében, közvetlenül a polcra állított csöpögő gyertya alatt egy fiatal lány fésülködött, lassan emelkedő karjainak árnyéka hatalmas mozdulatokkal futott fel a mennyezetre, ott egy pillanatig megállt, majd valamivel lassabban - mintha nem szívesen térne vissza a magasból - újra lehanyatlott a polc alatti sáros sötétségbe. Ajkai között egy vékony drót hajtűt tartott. Egy újabb, az eddiginél is erősebb robbanásra a hajtű kiesett szájából, és szelíd csörrenéssel a padlóra hullt. - Maguk mit főznek ma, Juliska? - kérdezte a házfelügyelőnőtől, miután előrehajolva kitapogatta a padlón a hajtűt, ujjával letisztogatta, s újra a szájába dugta. - Babot? A házfelügyelőné csak a fejét rázta, hogy babot nem főz. - Ha délelőtt fel lehet menni a lakásba - mondta -, befutok, és főzök egy kis káposztás kockát. - A fiatal lány mélyet lélegzett, s szemét behunyva, hirtelen szája elé kapta a kezét. - Jaj - kiáltotta -, ha én még egyszer az életben ehetnék egy igazi almás rétest, sok mazsolával s vastagon behintve fehér porcukorral!!... Ez most ide csapott, ugye? - súgta elfehéredett ajakkal, s mind a két