A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)
BETEMETVE - GOSZTONYI PÉTER A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták mítosza
nagy hat magyar páncélossal elindult a Köztársaság térre „rendet teremteni". A Zrínyi Katonai Akadémiáról 100 főt igényeltek: támogassák a harckocsik sikerét. Berki Mihály hadtörténész eme hat páncélos történetét részletesen megírta, dokumentálta. 46 A harckocsik megérkeztek 13.30 óra körül a térre. A Zrínyi Akadémiáról senki nem csatlakozott hozzájuk, és a nem budapesti katonai egységekből összetett legénység úgymond tévedésből (ezt vallották később a hadbírósági tárgyalásukon) nem a fegyveres felkelőket, hanem a pártházat vették célba. Galó őrnagy csak későn vette észre ezt a „tévedést". Mivel azonban a régi típusú T-34-es harckocsikban nem volt rádió adó-vevő, és manőverezéssel nem sikerült páncélosait jobb belátásra bírni, saját páncélosával és még egy másikkal elhagyta a teret, hogy a három kilométernyire lévő Zrínyi Katonai Akadémiánjelentkezve, onnan próbáljon további parancsokat szerezni. Galó sem származott Budapestről, ő sem ismerte a várost, s eszébe sem jutott valószínűleg, hogy a Mátyás Laktanyabeli parancsnokságot bármilyen utcai telefonfülkéből felhívhatta volna. A négy magyar páncélos tüze kapitulációra kényszerítette a pártház védőit. Tompa Károly többedmagával elbújt a védők által kontrolált épület egyik pincéjében, Mező Imre és két honvédtiszt fehér zászlóval a pártház kapuján kilépve, máig felderítetlen okok következményeként, egy tűzcsapás áldozata lett. A pártház védőinek egy része halomba rakta fegyverét, és különböző utakon (például a szomszédos 46. Berki Mihály: Köztársaság tér, 1956. október 30. In: „Új idő"; Budapest, 1990. július 15. házak udvarán keresztül, mint Nemes Dezső is) igyekezett a bőrét menteni. Várkonyi alhadnagy az épületbe behatoló felkelőkre továbbra is tüzelt; egy katonatársával elsáncolta magát a pártház előadói termében. Ott érték őket a felkelők golyói. A folyosókon sok volt a sebesült. Az épületbe behatoló felkelők egy része igyekezett menteni a civileket, de a rendőrruhába átöltöztetett ávéhásokat is, míg mások, akik bosszút esküdtek a sebesültvivők legyilkolásáért, az épületből kijövő, fegyver nélküli államvédelmi őrök közül nyolc-kilenc főt (pontos létszámot még a kádárista propaganda-brosúrák sem közöltek) a falnak állítottak és agyonlőttek. Másokat ütlegeltek. Agyonlőtték a pártház borbélyát is. Elszabadultak a szenvedélyek. Eléggé el nem ítélhető módon itt olyan borzalmakra került sor, amelyek végső soron beszenynyezték a dicső forradalom tetteit. Amiről a kádárista propagandafüzetek is csak ritkán emlékeztek meg, számos fegyveres (katona és civil), megdöbbenve a társaik egy részénél elszabadult indulatok láttán, saját életét kockáztatva mentette az embereket a pártházból. Mező Imrét, aki haslövést kapott (de ez sem biztos, mert később ismeretlen kezek eltüntették a kórházból a boncolási jegyzőkönyvet), a felkelő nemzetőrök szállították el kórházba. Még 36 órát élt, magánál is volt, beszélt az őt meglátogató elvtársaival, de hogy ki és hogy sebesítette meg, arról a mai napig nem tudunk semmit. A kádárista legendák Mező haláláról csak egy igazságot tartalmaznak: meglőtték, amikor a felkelőkkel
