A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

BETEMETVE - GOSZTONYI PÉTER A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták mítosza

hogy megérkeztek a kijelölt helyre, hamar elfeledkeztek róluk. Orbán Miklós ÁVH­ezredesnek egy ilyen fontos objektum vé­delmét legalább egy tapasztalt, idősebb emberre, őrnagyi vagy alezredesi rendfo­kozattal kellett volna rábíznia. Hiányos volt az épületben elhelyezett karhatalmis­ták összeköttetése is; nem voltak tartalé­kok, és ami - szerintünk - a legfontosabb, sem Tompa, sem Várkonyi nem gondos­kodtak arról, hogy az épület ostroma ese­tén, esetleg szorongatott helyzetbe kerül­ve, a háztömbön belül, áttörve a második világháborúból még meglevő légvédelmi pincékben 1944-ből kijelölt menekülő ré­seket (melyek befalazva, de könnyen eltá­volíthatók voltak) egy „alagutat" nyissa­nak a Rákóczi-út irányába eső civil házak felé. De hát két 25 év körüli fiatal tisztnek ilyesmi hogy is juthatott volna az eszébe? Főleg, ha őket katonai kiképzésük során mindig is csak a nyugati „diverzáns" ele­mek megsemmisítésének különböző mó­dozataira oktatták? Baj volt az államvédelmi őrök, a belső karhatalmisták politikai, erkölcsi hangula­tával, harckedvével is. Legtöbbjük parasztfiú volt. Megkérde­zésük nélkül mint sorköteles fiatalokat osztották be őket 1955-ben az AVH Belső Karhatalomhoz. Ezek a fiatal államvédel­mista őrök, ha a városi emberek gazdasági helyzetével nem is, de saját otthoni prob­lémáikkal tisztában voltak. Egyikük, K. Farkas József közvetlenül a forradalom 10. K. Farkas József karhatalmista a pártház eleste után a felkelők kezére, majd sebesülten kórházba került. A Népszabadság riportere 1956. november 4-e után ott talált rá. A vele készített interjú dme: Vádolnak a sírból visszalőttek. Amit nem lótott Tompa Károly hodnogy. In: Sólyom - Zele, i.m., 63. oldal után, a Kádár-kormány első hónapjaiban még így nyilatkozott kórházi ágyából: „Apáméknak tizenkét holdjuk van. Ehhez a földhöz kilencen vannak. Ötven mázsa búzánk termett, s annyit vittek el a beszol­gáltatásnál, hogy a fejadag sem maradt meg, a kenyeret a péktől kellett venniök. Elhiszik, hogy nekem nincs egy ruhám, amiben majd kimenjek a kórházból, ha meggyógyulok? Hát nekünk nem épp úgy fájtak Rákosiék embertelen intézkedései, mint a többi dolgozóknak?" Október 28-án, Nagy Imre emlékezetes „tűzszüneti parancsa", amely az AVH fel­oszlatásáról is beszélt, megtette a magáét. Mivel a pártházban egész nap több szobá­ból szinte bömbölt a Kossuth Rádió műso­ra, a legénység ezen keresztül értesült a hírről. Az AVH megszüntetése - úgy hitték - egyet jelent leszerelésükkel, hazatéré­sükkel. Tompa Károly visszaemlékezé­seiben - még mindig 1957 elején - így szá­molt be: „... Ezekben az órákban egyre romlott az őrség állományának hangulata. Nem értették meg, mit jelent a rádióban közvetített rendelkezés az Államvédelmi Hatóság felszámolásáról. Megértettem ve­lük, hogy ez csak az operatív szervekre vo­natkozik, karhatalomra most nagyobb szükség van, mint bármikor ezideig - mire a harcosok megfogadták, hogy megvédik a pártházat minden eszközzel, ha kell, éle­tuk aran is... Miért volt erre a nagy fogadkozásra - a parancsnokság részéről - szükség? Miből 11. Tompa újabb vallomása az Ellenforradalmi erők, a mogyor ok­tóberi események dmö A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala által kiadott rxopaganda brosúra II. kötete 75. oldalán (Budapest, évszám nélkül. Mi azonban tudjuk: 1957.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom