A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

MÉLYBEN (függelék) - SALI EMIL Budapest közműrendszerei

híd, Árpád-híd), a Gellért fürdő rendszerének vezetékei részben a Gellért-hegyben fúrt alagútban, míg a Lukács fürdő vezetékei a Frankel Leó utcában lévő közműalagútban helyezkednek el. A tömegközlekedés vezetékei A lóvasutat 1887. november 28-án váltotta fel a Nagykörúton a villamos próbavasút a Nyugati pályaudvar és a Király utca közötti szakaszon. Az ehhez szükséges erőtelep (áramfejlesztő) a Teréz krt. 45-47. sz. telken létesült, és kiépült a működéséhez szükséges kábelhálózat is. A lóvasutnak komoly versenytársává vált a közúti villamosvasút, ugyanis a sikeres próbaüzem után három újabb vonalat építettek (Baross utca, Podmaniczky utca, Nagykörút). A vonalak centrumában (a Kertész utcában) 1888-ban új áramfejlesztő telepet adtak át, ahol két - egyenként 120 LE-s - gőzgép hajtotta a dinamókat (ezek 520-400 V feszültségű egyenáramot termeltek). A következő években sorra létesítették a villamosvasúti vonalakat, de mindegyikhez külön áramfejlesztő telep is épült. Műszaki szempontból nagy fejlődést jelentett, hogy a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság később áttért a háromfázisú, 5,5 kV feszültségű, 25 periódusú váltóáram termelésére, amelyet aztán saját alállomásain alakított át egyenárammá (kábelhálózatos szétosztás után). A századfordulóra a lóvasúti közlekedés gyakorlatilag megszűnt Budapesten. 1908-ban a Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV) - már az országos erőtelepek tapasztalatait hasznosítva - 10 kV feszültségű, 50 periódusú váltóáramot termelő telepet épített a Révész utcában. Az 1923-ban létrejött Budapest Székesfőváros Közlekedési Rt. (BSZKRT) átvette a városi vasúti társaságok többségét egyes helyiérdekű vasutakkal együtt. Ekkor már csak a Révész utcai és a Pálffy utcai telepeken folyt saját áramtermelés. 1933-ban végleg megszűnt a saját áramtermelés, ugyanis ezt a bánhidai erőműhöz kapcsolódóan kialakult országos rendszer lehetővé tette. A bánhidai erőmű 110 kV feszültségű váltóáramát a BSZKRT Kárpát utcai kapcsolóházába vezették, ahol azt 10 kV-ra transzformálták, és ezután vezették kábeleken a 12 áramátalakítóba. Az áramalakítókból további transzformálás után (550-570 V-ra) egyenárammá alakították, és lég- vagy földkábelen, közbenső kapcsolóállomásokon keresztül továbbították a munkavezetékekbe. 1933-ban kísérleti jelleggel megépült az első trolivonal Óbudán (a Bécsi úton a Vörösvári út és a temető között). Az első és 1949-ig egyetlen trolivonal 1944-ben megszűnt. A II. világháborút követő helyreállítás után a hálózat növekedésével egy-egy áramátalakító egyre nagyobb területet szolgált ki, és a hosszú kábeleken nagy volt a feszültségesés. 1948-66 között 11 új áramátalakítót építettek, részben a gazdaságosabb ellátás, részben a troliközlekedés fejlesztése miatt. 1965-ben az 1950-ben megszüntetett BSZKRT helyét átvevő Fővárosi Villamosvasút (FVV) és Budapesti Helyi Érdekű Vasút (BHÉV) 34 áramátalakítót működtetett 108,5 MW teljesítménnyel, és évente 198,5 millió kWh áramot fogyasztott. 1968-ban a tömegközlekedési vállalatok összevonásával jött létre a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV), amely 1992-ben 157 km pályahosszúságú villamos, 68,2 km trolibusz, 109,2 km HÉV áramellátását biztosította 45 db áramátalakító működtetésével. Az egyenáramú kábelhálózat hossza kb. 1500 km, emellett kb. 1000 km hírközlő- és kb. 110 km jelző-, távműködtető- és egyéb kábel szolgálja Budapest felszíni tömegközlekedését (ebbe a mennyiségbe beleértendők a nem működő, ún. holt kábelek is). A közúti forgalomirányítás vezetékei Budapesten az első jelzőlámpa a Rákóczi út és Nagykörút keresztezésénél 1926-tól szabályozta a forgalmat, működtetése kézi erővel történt. Az első oszlopra szerelt berendezés 1938ban készült. A jelzőlámpás csomópontok száma