A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

MÉLYBEN (függelék) - SALI EMIL Budapest közműrendszerei

A főkábelekről leágazó kábelek vezettek a transzformátorokhoz (amelyeket zárt helyiségekben, vagy vaslemezzel bélelt faszekrényekben helyeztek el). 1894 végén 431 transzformátor volt üzemben 827 fogyasztó ellátására, 1914-ben 3744 transzformátor 27 096 fogyasztót szolgált ki. A BÁVRT áramfejlesztő telepét a Berzenczei u., Tutaj u., Visegrádi u. és Bessenyei u. közötti területen építette fel. A két kétfázisú generátor mindegyike 1800 V feszültség mellett 300 kW teljesítményű volt. A fogyasztás növekedésének megfelelően ezt a telepet is szinte évenként kellett bővíteni. A telep kétfázisú 1800 és 2000 V feszültségű, illetve háromfázisú 5000 V feszültségű, 26 periódusú áramot termelt. A koncessziós szerződés értelmében azonban csak egyenáram eladására volt a cégnek engedélye, ezért áramátalakítókat építettek motorgenerátorokkal, és az egyenáram tárolására akkumulátortelepeket is létesítettek. 1914-ig öt áramátalakító épült (Kazinczy u.: 1893, Murányi u.: 1895, Horn Ede u.: 1896, Liliom u.: 1909, Lógodi u.: 1914). Az elosztó hálózat 2x110 V-os rendszerének megfelelően 240 V feszültségű áramot termeltek. A kábeleket az utcák szintje alá 80-100 cm-re fektették, a falsíktól kb. 1 m-re. Eredetileg a BAVRT és MVRT kábelei azonos nyomvonalra kerültek, alul az előbbié, felül az utóbbié helyezkedett el. Később az utcák egyik oldalára a BÁVRT, a másik oldalára a MVRT kábeleit fektették le. A főváros már 1910-ben saját kezébe akarta vonni az áramszolgáltatást (különösen az MVRT-t), de a megváltási ár nagyon magas volt. A főváros saját áramfejlesztő telep létrehozását határozta el, s ennek felépítéséig a Phöbus Villamossági Rt-től (Újpest) és a Budapesti Városi Villamos Vasútaktól vásárolt áramot saját szükségleteinek kielégítésére. A saját áramfejlesztő telep építését 1912 augusztusában kezdték meg Lágymányoson, a téli kikötő melletti területen. Az áramszolgáltatás 1914. június 8-án indult. 1914-ben a főváros kezelésébe vette az MVRT, majd 1918-ban a BÁVRT telepét és hálózatát. Az I. világháború után a Váci utcai telep hálózata már nem tudta felvenni a terhelést, ezért hálózatának egy részét átkapcsolták a kelenföldi telepre, amely azonban 10 kV feszültségű, háromfázisú áramot termelt. A 10 kV feszültséget ezért közbenső transzformátorok alakították át 3000 V feszültségűre és kétfázisúra. Az igények gyors növekedése miatt a Kelenföldi áramfejlesztőt 1925-ig többször is bővíteni kellett. A Kelenföldi áramfejlesztő folyamatos bővítésével, továbbá a régebbi telepek terhelésének ide való fokozatos áthárításával szükségesnek mutatkozott az elosztófeszültség felemelése, s erre 30 kV-ot választottak. A 30 kV-os hálózat megépítésével (1925-33 között 108 km épült) egyidejűleg gondoskodtak arról is, hogy a saját telepek összekapcsolásán kívül megteremtődjön a távvezetékes kapcsolat a Magyar Villamossági Rt bánhidai telepével, ahonnan az áramvételezés 1930. július 10-én indult meg. Az 1930-as évek elejére sikerült Budapest villamosenergia-ellátását egy összefüggő rendszerbe foglalni, s ennek keretében a 30 kV-os (középfeszültségű) hálózaton létesített transzformátorállomások (Hungária krt., Marko u., Szentendrei út, Kazinczy u., Simor u.) már nemcsak feszültségmódosításra, hanem áramelosztási célokra is szolgáltak. Városképi szempontok és a fokozottabb üzembiztonság érdekében a sűrűn lakott, kiépültterületeken kizárólag kábelhálózatot létesítettek, légvezetet csak a külső kerületekben hoztak létre. 1933-ban az értékesített áram mennyisége 210 millió kWh volt, ebből 65 millió kWh világítási, 93 millió kWh erőátviteli, 10,4 millió kWh közvilágítási célokra szolgált. A kábelhálózat hossza elérte a 2004 km-t (ebből 108 km 30 kV-os, 349 km 10 kV-os, 98 km 5 kV-os, 457 km 3 kV-os, 240 km közvilágítási, a fennmaradó 5 kV-os üzemfeszültségű, kisfe-