A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

PERIFÉRIÁN - DIÓSI ÁGNES Hol lesz majd lakóhelyük?

kiken igen és kiken nem, azt valamilyen meggondolás alapján el kell dön­teni. Megbocsátható, ha a választást a siker reménye vezérli, mert siker nélkül ezt a munkát nem lehetne elviselni. Ha a segítségből kimaradók úgy érzik, hogy velük igazságtalanság történ, akkor ebben teljesen igazuk van. Ám ez az igazságtalanság társadalmi, a szociális munkás is nehezen él együtt vele. A huszonegy éves Attila és tizennyolc éves Vera kisbabájukkal élnek itt. Attila anyja, mostohaapja és egy testvére laknak a kerületben, szoba-kony­hás lakásban. Hétéves volt a fiú, amikor állami gondozásba került, akkor még Szabolcs megyében laktak. A szülők szétmentek, anyja adta be in­tézetbe. Lett egy testvére, másik apától, azt még pólyás korában beadta, le is mondott róla az anyja. Attila szeretné megismerni, de nem tudja, hol keresse. Apjával tizenhárom éves korában találkozott először egy gyám­hatósági tárgyaláson, azóta nem látta. Több intézetet megjárt vidéken és a fővárosban, szakmát is kezdett tanulni, aztán az abbamaradt. Mielőtt útjára engedte volna, az intézet megszerezte számára az útlevelet, beadta a lakás­igénylést. Anyjához ment vissza, egy évig csavargott. Akkor már járt a csa­ládsegítő klubjába, ismerte azokat az embereket, akik segítenek. Verával baráti társaság hozta össze. Laktak az anyjáéknál - nehezen fértek el és össze; egyik testvérénél, hatan ott is egy szoba-konyhában - nem ment. Itt most megvannak. Reménykednek, hogy lesz lakásuk. Attila a csokoládé­gyárban dolgozik, bruttó tizenötezret keres két műszakban. Vera kapja a GYED-et és a családi pótlékot, ezt félrerakják. Gyűjtik a csúszópénzt arra az esetre, ha a lakásosztályon azt mondanák nekik, hogy nincs üres szük­séglakás. Józsi másképp gondolkodik. Mondja, ha ilyen áron, akkor neki inkább nem kell lakás. Tolna megyében született, huszonhárom éves, négy testvére van. Apja sokat részegeskedett, testvérei állami gondozásba kerültek. Anyja elment Makádra egy másik emberhez, ő vele maradt. Iskola helyett korcsolyázott, csavargott, focizott - intézetbe került ő is. Tizennégy éves korában Pestre hozták tanulni, épületasztalos szakmát. Nem érezte, hogy ez fontos, nem akarta tanulni. Visszakerült Pomázra. Mostohaapja közben meghalt, anyja nem örökölte a lakást. Kapott ötvenezer forintot a rokonoktól, hogy le­mondjon a haszonélvezeti jogáról, elköltözött Pápára, vett egy kis házikót. Makádon alkalmilag dolgozott a téeszben, eljárt házakhoz, nemigen talált munkát. Anyja analfabéta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom