A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

ILLEGALITÁSBAN - CSIZMADIA ERVIN A szamizdat szubkultúrája

tikusan történne". Talán nem túlzás azt mondani, hogy Krassó és a demokratikus ellenzék (Krassó szerint a fogalom Haraszti Miklós találmánya volt, aki behelyettesítette a baloldali ellenzék kifejezést a demokratikus ellenzékbe) viszonya a Beszélő megindulása kapcsán erősen megromlott, bár addig sem volt felhőtlen (gondoljunk csak az 1956 nyilvános vállalásában mutatkozó különbségekre). Krassó világosan meg is mondja, mi volt a fő baja az ellenzékkel: „kisajátított valamit, ami az ország lakosságának mondjuk negyedrészét megilleti, vagy a felét, de semmiképpen nem egy kis csoportot." Visszatérve a Beszélő előkészületeire: az 198l-es év első fele a technikai apparátus megszervezésével, a terjesztői hálózat kiépítésével, illetve a lehetséges szerzők „felkutatásával" telt. Miután az említett szűkebb kör úgy határozott, mégiscsak megpróbálkozik a lapcsinálással, heteken keresztül többnyire Kőszeg lakásán folytak a lap nevével, profiljával kapcsolatos megbeszélések. Végül is Iványi Gábor ötletét - Beszélő - fogadták el a több száz fölmerülő névjavaslat közül. Érdemes megemlíteni, hogy a Beszélő első számának impresszumában névvel és címmel föltüntetett szerkesztők valamennyien állástalanok voltak. A legkésőbb, 1980 januárjában Kőszeget bocsátották el az Európa Könyvkiadótól, a többiek hosszabb-rövidebb ideje fordításokból, alkalmi, szellemi vagy fizikai munkákból éltek. A Beszélő körül megszerveződő elosztói, közvetítői hálózat számos tagja azonban állásban volt. Például Miklóssy Endre, 83. Uo. 71.0. az elosztói apparátus vezetője a VÁTI-ban dolgozott, Magyar Bálint a Szövetkezeti Kutatóintézetben volt, és mindazok, akik álnévvel írtak a meginduló Beszélőbe, az intézményes értelmiségi lét perifériáján mozogtak. A magyar demokratikus ellenzék mozgalmának sajátossága volt, hogy az első vonalban azok álltak, akiket állásaikból elmozdítottak, ugyanakkor körülöttük meglehetősen széles és erős szolidaritási gyűrű alakult ki. Végezetül szóljunk röviden - a Beszélő 1. számának vázlatos ismertetése előtt - a Beszélő-kör konspirációs viszonyairól. Az nyilvánvaló volt, hogy a Beszélő létrehozásában érintett személyek többségét a belügyi hatóságok régebbről ismerik. A Beszélő sikere ebből adódóan azon is múlott: vajon sikerül-e kevésbé ismert személyeket bevonniuk az előkészületekbe, illetve bizonyos feladatok (nyomda, elosztói munka stb.) ellátásába; továbbá sikerül-e biztosítani az egyes feladatkörök egymástól való elválasztását. Ennek a taktikának a jegyében a technikai kulcspozíciókat ellenzéki múltjukban kevéssé ismertté váló személyekre bízták (Miklóssy, Orosz, Magyar, kisebb mértékben Nagy Bálint, Sulyok Miklós), akik közvetlenül „illegális" ügyekben nemigen találkozhattak egymással. A lényeg ebben az volt, hogy ezeket a kulcsembereket mindenképpen meg kellett védeni a lebukástól. Magyar Bálint mint közvetítő három és fél év alatt talán tízszer járt „hivatalosan" Dunabogdányban; a terjesztést megszervező Nagy Bálint pedig szinte egyáltalán nem állt kapcsolatban Orosz Istvánékkal: mindössze kétszer