A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

ILLEGALITÁSBAN - CSIZMADIA ERVIN A szamizdat szubkultúrája

memorandum elméletileg aktuális, de nem volt cselekvésre fordítható aktualitása a '60-as években, és nincsen ma sem. A '60-as évek értelmisége nem azért marasztalható el, mert nem volt képes alternatív programokat kiizzadni magából, hanem azért, mert globálisan kevésszer tudott egy-egy határozott s egyszerű nemet pusztán a saját nevében kimondani. Kevés volt a civil kurázsija."

53 Márpedig - fogalmazza meg Radnóti - a civil kurázsi elismertetése a politikai kultúra „előmozdításával" történhet. A szamizdatnak ez lehet az elsődleges feladata. A szamizdat nem szerveződhet politikai alternatívák nevében, s különösképpen nem lehet maga a politikai alternatíva, mert akkor „szembekerül a civil kurázsival". A szamizdatozó magatartás marginalizálódáshoz vezethet, ami azonban nem javasolható, nem követhető, nem kívánható. Ami kívánható, az a civil kurázsi, amelynek „adott esetben következménye lehet a marginalizálódás". S a szamizdat egyik legfőbb feladata „a speciális jogkritika és jogi felvilágosítás, mintegy a civil kurázsi eszközeinek szállítása a tökéletesen elsatnyult jogtudat országában." (Csak érdekességképpen jegyezzük meg, hogy 1984-ben a Radnóti által megbírált Kenedi János a következőképpen fogalmazott az 1976-79 közötti évekről: „A demokratikus ellenzék a polgárjogi elvek nevében lépett föl: a jog ismerete nélkül. Az ellenzék legalista stratégiát folytatott a nemzetközi jog és a Helsinki Egyezmény szellemében, de reflektálatlan maradt vi53. Uo. 137.0. 54. Uo. 138. o. szonya a magyar alkotmányhoz, a BTKhoz, a Munka Törvénykönyvhöz". ) A Kenedi-tanulmány kapcsán kibontakozott vitában azonban nem pusztán a fenti két tényező - az értelmiségi szerep és a szamizdat - az érdekes, noha a vitában megszólalók csak ezekre reagálnak. Legalább ilyen fontosnak tartom az értelmiség politikai szétválásának Kenedi által fölvetett problémáját, amit az írás időtálló gondolatának tartok. Miért hát mégis, hogy vitapartnerei erre a szétválási-differenciálódási tézisre mint az „elkövetkező tíz év programjára" egyáltalán nem reagáltak? Másként szólva: miért félnek olyannyira a politizálódástól, a szamizdattól mint politikai alternatívától? Úgy vélem, arról van szó, hogy a Marxkörkérdés után mindenki azt várta, hogy nemcsak a marxizmus, de mindenfajta más izmus is kiszorul a disszidens értelmiség gondolkodási horizontjáról. Ehhez képest a „Mi az ördögöt fogunk csinálni?" komoly aggályokat ébreszthetett a politikai izmusok kiűzésére vonatkozóan. Maga a helyzet volt ellentmondásos. Egyfelől létezett egy nagyfokú cselekvési igény (ismét a Túlpartról-ra és a Naplóra kell hivatkoznunk), ugyanakkor ez a cselekvés pillanatok alatt politikai gyanúba keveredhetett. Viszont a politikai dimenzió megkerülhetetlen volt; a Lukács-iskola és az ifjúlukácsiták kapcsolatától kezdődően a magyar értelmiség nem tudatosította helyzetének politikai konzekvenciáit. Ahogyan a reformfolyamatból is „kispórolták" a politikai változtatásokat, az értelmiségen belül 55.Uo.139. o.