A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

BETEMETVE - PÓCZY KLÁRA Híradások a „földalatti városról"

lottak fel a határok a szigorúan elválasztott társadalmi rétegek között (a szenátori rangúak, a lovagok, a polgárok, a felszabadított rabszolgák, a szabad születésű szegény parasztok stb. rétegei). A társadalmi átalakulást követte a lakosság hitvilágának a megváltozása. Az államvallás területén a III. századra a capitoliumi istenek tiszteletét felülmúlta az istenné avatott uralkodó személyi kultusza. A keleti birodalomrész befolyása érezhető ezen a téren. Ugyanakkor a szélesebb tömegekre a keleti misztérium-vallások hatottak, mivel a születéstől és a vagyoni helyzettől függetlenül egyenlő jogokat ígértek. A IV. század elejére a kereszténység köré tömörült a legtöbb hívő, ez a vallás az egyenlő bánásmódon kívül a halál utáni feltámadást hirdette. A kereszténység a IV. században - amikorra hivatalosan elismert vallássá vált -, hittételeken vitázó, egymással rivalizáló szektákból állt. Példamutató szervezete miatt ugyanakkor az egyház a tekintélyét mind szélesebb körre terjesztette ki. Az V. században a Birodalom központi apparátusának a funkcióit kizárólag az egyházközségek gyakorolták. Egy-egy tehetséges püspök diplomáciai érzéke és személyes bátorsága egész közösségeket mentett meg a népvándorlással érkező idegen népek ellenében. Severinus püspök és a hozzá hasonló egyházi férfiak határozott fellépése és erélye a hanyatló városok vegyes lakosságát tartotta rendben és simította el az ellentéteket. Erre szinte naponta volt szükség, mert a romanizált helyi lakosság és a kötetlenebb életformához szokott jövevények együttélése állandó súrlódásra adott okot. (Eugippius, Vita Sancti Severini) A vázolt - mintegy fél évezredet felölelő - korszakban az idők változásai szerint állandóan módosultak az emberek ambíciói, igényei, vágyai. Egészen eltérő képességekkel és szaktudással lehetett érvényesülni az I. században, mint például a III. században. Egy kirívó példával: a quadmarkomann háborúk másfél évtizede alatt Aquincumot - a régészeti adatok szerint többször felégette a Duna pesti partjáról támadó ellenség. Az üszkös romok eltakarítása után bizonyára mindenki elégedett volt, ha tető alá hozta házát, ha ablakára átlátszó pergamentet feszített, s ha a szoba sarkába tapasztott tűzhely meleget adott. Az ásatások nyomán ez az általános kép mutatkozik. A család jóízűen fogyaszthatta el az asztalra került egytálételt. A háború befejezte (180-ban) után hihetetlen gyors fellendülés következett. Aquincum ugyanis határsáv lévén nem maradhatott romokban, s az építkezésekre az állam, illetve a hadvezetés sok pénzt áldozott. A konjunktúra hatását éppen a városi polgárság és a környékbeli falvak lakóinak életmódbeli változása jelzi a legérzékenyebben. Bővítik a lakásokat - a régészeti adatok szerint -, emeletet húznak a házakra, bevezetik a központi fűtést (a padló- és falfűtés különféle változatait), az ablakokat síküveggel beüvegezik, s minden lakóházat vezetékes folyóvízzel látnak el és csatornáznak. Egyetlen generációnyi időnek sem kell eltelnie ahhoz, hogy a tehetős polgárok kiköltözzenek az új villanegyedekbe a Kiscelli, a Testvérhegy, az Aranyhegy lejtőire. E divat hatására az is elégedetlenné vált és elvágyott a zsúfolt városközpontbeli lakásából, akinek pénz híján erre nem volt lehetősége.