A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

LENT - EÖRSI ISTVÁN Fazekak (filmnovella)

- Művésznöveldét akartam nyitni, nem engedték. Könyveket írtam, lefoglalták őket. - Pillantsunk inkább előre - mondja Prottmann. - Most mihez fogna a leginkább? Táncsics széles mozdulatot tesz a kezével, lesodorja az asztalról a kis csengettyűt. Rögtön nyílik az ajtó, Prottmannak az az embere lép be, akit utoljára pincérruhában láttunk. Felveszi a csengettyűt, leteszi az asztalra, és mély meghajlással távozik. - Irodalmi téren óhajtanék a leginkább tehetségemhez mérten munkálkodni, mert nekem a folytonos munka a természetemben van, és mert hivatást érzek magamban a nagy néptömegek értelmi fejlesztésének előmozdítására. Prottmann a fejét csóválja. - Miért olyan elégedetlen, aranyos Táncsics úr? Ön megtette polgári kötelességét, kevés írónak sikerült így keresztülvinnie, amit maga elé tűzött. Ön a munkáival hathatósan elősegítette, hogy az országban sajtószabadság van, eltörölték a robotot és a dézsmát, életbe lépett a közteherviselés. Ön a legsikeresebb élő magyar író, minden célját valóra váltotta, úgyhogy azt tanácsolnám, nézzen más tevékenység után, mondjuk folyamodjon rajtam keresztül hivatali állásért. - írni szeretnék - mondja nagy sokára Táncsics. - Hiszen azt teszi, nem? Némely munkái szépen terjednek sajtó nélkül is. - Ha szabad a sajtó, adjon nekem lapot. Akkor nem terjesztem tovább kézírásban a munkáimat. Prottmann elmosolyodik. - Ez jó gondolat. Adjon be újabb lapalapítási kérelmet. Táncsics feláll. Prottmann alulról nézi. - De azért ne bizakodjon túlságosan. Adja be a kérvényt, de a felsőség esetleg úgy véli majd, hogy meg kell védenie Önt rokonszenvesen kalandos természetétől. Mi nem akarjuk Önt újra lecsukni, aranyos Táncsics úr. - Engedelmével távozom. - Mit szólna, ha beajánlanánk Önt egy laphoz, amely most indul Heckenastnál, Hajnik Károly szerkesztésében? Ön szabadon szárnyalhatna, de a felelősség a szerkesztőt meg a kiadót terhelné? - Megfontolom az ajánlatot - mondja Táncsics és meghajol, indul kifelé. Már az ajtónál jár, amikor Prottmann utána szól: - Itt felejtette Őfelsége kegyelmi döntését, meg ezt a másik iratot.