A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

LENT - EÖRSI ISTVÁN Fazekak (filmnovella)

szobába beront a nő, szívni kezdi a pipát. A kutya elhallgat. Kisvártatva belép egy vadászkalapos férfi, bámulja a nőt, majd a füstöt. A szobában egy köpcös, kövérarcú, nagybajszú férfi ül, zsinóros magyar ruhában. Vele szemben ül és varr a már ismert asszony, Teréz nevezetű. A férfi krákogva és hümmögve beszél, közben folyvást összedörzsöli két kövér kezét. - Nahát, Táncsicsné - mondja -, khm, khm, hát ezt is megértük végre. Az asszony némán nézi a férfit. - Az igazság, khm, khm, utat követel magának, hiába. Most hazatér mindenki, akit eddig khm, khm, sárral dobáltak, és elfoglalja dicső helyét a nemzet testében. - Hozhatok egy pohár bort Emich úrnak? - Magácskának nem kell félnie, Mihály, khm, khm, felvilágosult ember. Nyolc év az nagy idő, khm, khm, az ember életében. A lónak négy lába van, mégis botlik. Meglátja, megszereti majd azt a gyereket. Ráteszi a kezét az asszony karjára. Ez elhúzódik, a varrására hajol, mosolyog. A kövér férfi folytatja. - Nem vagyunk fából, khm, khm, nem igaz? Nem vethet majd semmit a maga szemére. Miért, azt gondolja, hogy ő külföldön, ahol annyi a könnyű frajla... Terézre néz, elhallgat, majd máshogy folytatja: - Mikor jön haza Mihály? - Majd ha hazajöhet. - Hogyhogy? Csönd támad. A férfi nagy sokára hitetlenkedve megszólal: - Hát maga nem is tud az amnesztiáról? Már két hete kijött. Teréz leteszi a varrást. - Kijött-e? - Már két hete! És maga még meg se írta neki? Sancta simplicitas! - Az amnesztia? A kövér férfi egy közlönyt tesz le az asztalra. - Ebben van, tessék. Mindenki kegyelmet kap. Mindenki, mindenki. Teréz ismét varrni kezd, mosolyog. - Mindenki, khm, khm, mindenki, akit nem akasztottak fel. Feltámasztani csak azokat lehet, hehehe, akik élnek. A kövér ember, kezét dörzsölgetve, várakozón nézi az asszonyt. - Akkor szegény Mihály még mindig meg van halva, hiszen őt felakasztották.