Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)

LÁTOGATÓK - FREDERICK PALMER BUDA ÉS PEST

Fél hétkor a lámpák sárga fénnyel árasztják el az Operaházat, és a sétálók hosszú sorai egyre sűrűbben kalandoznak arrafelé és a színházak környékére, amelyekben hétkor kezdődik az előadás. Nyolckor fehér abroszokkal terítik le az asztalokat, újratöltik a paprika- és mustártartókat meg a kenyereskosarakat. Pest ettől kezdve a színházi előadások végéig vacsorázik. Persze sokan esznek otthon, de arányuk oly csekély, ha az angolszász országokban dívó szokásokhoz hasonlítjuk, hogy az embernek az a benyomása, senki sem teszi ezt. Ha szép az idő és minden asztal foglalt, a vendéglős egyszerűen hoz még egyet valami látszólag kimeríthetetlen raktárból és az utcára helyezi. A magyarnak sohasem jut eszébe, hogy megzavarja egy embertársa élvezetét, aki mindössze egy kis helyet foglal el a széles útból. Ő pusztán a nézelődés kedvéért sétálgat, s nem bánja, ha egy kis kitérőt kell tennie, feltéve, ha a tömeg továbbra is kar- és látótávolságon belül marad tőle. Ellenben ha egy kereskedő ládákat halmozna a járdára, az már egészen más, tiltakozásért kiáltó cselekmény lenne. Vidékre ruccanva azonnal megtalálni a szabadban zajló élet szeretetének eredetét. A város ezen csak módosított. A paraszt előszeretettel hörpölgeti borát és eszi kenyerét a szabad ég alatt. A falusi kocsmákban valóban hajnali egyig, kettőig szól a zene. Ha úgy akarja hallani az ember a muzsikát, ahogy elképzelte, amint nemzeti viseletbe Öltözött, féktelen szenvedélyű muzsikusok húzzák, el kell menni a nagyvárosokból. Ha csak felületesen pillantanánk Pestre, úgy tűnne, mintha a magyar bandák nagy részét külországok szállodáiba és kerthelyiségeibe exportálták volna. Viszonylag kevés kávéházban szól zene, és a nagy éttermekben a vendég fülébe gyakorta kúsznak olyan válogatott melódiák, amelyek számára otthonról ismerősen csengenek, bár a bennszülöttre az újdonság erejével hatnának. De Pesten is, ha színházba mégy vagy megtalálod a megfelelő helyet, hallhatod a teljes odaadással játszott vad cigány dallamokat. Szemének szikrázásából, testének ringásából látszik, mennyire benne él a muzsikus ezekben a dallamokban. Csupán arról van szó, hogy nehezen ocsúdik az ember a kiábrándulásból: kevesebb a zenekar, mint a kávéház, és az utca nem merő dáridó, ahogy azt előre elképzelte. Miért nem vacsorázunk mi is a szabadban? - teszi fel mindenki a kérdést Párizsban tett első látogatásakor, és ez a kérdés még hangsúlyosabban merül fel Pesten. Az ok a következő: mikor legközelebb meghívjuk egy barátunkat vacsorázni, az étterem legtávolabbi sarkába ülünk, tête-à-tête. Pesten a rivaldafényben álló asztalokat foglalják el először. Ha mi könyéknyi távolságra akarunk ülni egymástól, azt inkább a klubunkban tesszük. A jövőmenő tömeg érdekes, ez igaz, de az angolszásznak nem annyira, hogy napi három-négy órán át nézze. Az amerikai, aki Pesten eltöltött egy hetet, való-