Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)

EGYÜTTÉLŐK - HEISZLER VILMOS Soknyelvű ország multikulturális központja

Ebbe az északnyugat-délkelet irányú mozgásba, sőt annak fő sodorvonalába esett a középkori magyar királyság fővárosa s túlparti testvére. A déli területek konszolidálódása után a dunai vízi útvonal s a szárazföldi utak találkozásánál fekvő városcsoport ismét az ország központjává lesz: az 1780-as években visszaszerzi Pozsonytól a politikai-közigazgatási, Debrecentől pedig a gazdasági centrum funkcióját. Budára kerül az egyetem, Pestre a hétszemélyes tábla, lakosai számát tekintve Pest megelőzi Debrecent, s vására is elhódítja az elsőséget a tiszántúli nagyvárostól. Helyreáll az 1526 előtti képlet: az ország történelmi centruma visszaszerzi a vezetést a nyugati és keleti peremterületektől. Mindez nagy változásokat hoz a két szabad királyi város és a Zichyek földesurasága alatt álló Óbuda mezővárosa számára. Vége a hagyományos kézműipar, a szolid kereskedelem, a kiegészítő, de mindig igen fontos mezőgazdaság, főleg szőlőművelés által dominált késő feudalizmus nyugalmas évtizedeinek. Új elemek érkeznek: az egyetemmel tudósok, a szaporodó kormányszékekkel hivatalnokok, a fellendülő gazdasággal manufaktúra-tulajdonosok és egyre vállalkozóbb kedvű kereskedők. Feltűnik a külvárosokban az alakuló ipar munkaerőszükségletét biztosító előproletariátus, s megjelennek a városi élet művelődési és szórakozási igényeit szolgáló elemek: újságírók, színészek, könyvkiadónyomdászok, kávéház-tulajdonosok for1. Arany János: Vojtina ars poeticája. A. J.: Kisebb költemények. Bp. 1981, 355. - A vers névadója maga is a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok epizódszereplője: Vojtina Mátyás Bernát Gáspár írcVhumorista szolgája volt, aki hóbortos mondókáival szórakoztatta gazdája málják egyre nagyvárosiasabbá Pestet és Budát. S hogy mennyire lett nagyvárosias az élet a Duna két partján, arról szemléletes képet ad a nájmóditbuzgón ostorozó peleskei nótárius, Gvadányi remek figurája. De vannak egzaktabb mutatóink is, mint nótárius uram zsörtölődései: Pest lakossága (az abban a korban persze nem egészen pontos) statisztika szerint az 1780as 13 550 főről 1858-ra 136 556-ra növekedett, vagyis nyolc évtized alatt megtízszereződött a lakosság, ami igen lendületes fejlődést mutat. Buda ugyanezen idő alatt 21 ezerről 65 ezerre gyarapodott, ami szintén komoly tempó, bár Pest amerikai ütemű dinamizmusát nem éri el (mindazonáltal 1846-ra Buda az ország harmadik legnagyobb lélekszámú városa lett, míg 1837ben még csak a hetedik helyen állt). Ilyen ütemű fejlődés csak külső forrásokból képzelhető el. Sajnos e téren becslésekre vagyunk utalva, melyek 2/3-tól 7/8-ig terjedően határozzák meg a külső források szerepét a lakosságnövekedésben. Egyedül a polgárfelvételek száma dokumentálható pontosan, s ott a felvett polgárok származáshelye is jelzett, de ezek az adatsorok csak a lakosság szűk rétegére vonatkoznak, s ez a réteg privilegizált révén, a kívülről jöttek nem dominálhatták. így például a Budán 1790-1848 között felvételt nyert 1627 kézműves közül 1171 magyarországi származású volt, többségük budai, a Dunántúlról 164, a Felvidékről 70, az Alföldről 50 fő érkezett. Külföldről legbarátait. Arany versének láttán gazdája állítólag így kiáltott föl: „Adta tót diákja! Neki sikerül az, ami nekem sosem fog: bekerült a magyar irodalomtörténetbe!"