Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)
EGYÜTTÉLŐK - SCHWEITZER GÁBOR Miért nem kellett Herzl a magyar zsidóknak?
lenség akaratunk ellenére tesz azzá bennünket." 7 A megoldás „végtelenül egyszerű". „Adjanak nekünk szuverenitást a földkerekségnek egy, a mi igazolt népi szükségleteinknek megfelelő darabján..." - hangzik a végzetes mondat. Két ország, pontosabban földterület jöhet számításba: Argentína és a török fennhatóság alatt álló Palesztina. Az előbbi állam területére már évek óta tárta „zsidó beszivárgás"; az utóbbi „a mi felejthetetlen történelmi hazánk. Ez a szó egymagában hatalmasan megragadó hatással lesz népünkre" - vélekedett Herzl. 8 Csalódnia kellett, legalábbis a magyar zsidók nagyobbik részében mindenképp! Az 1950-es években faggatta ki Zsoldos Andor az agg Heltai Jenőt budapesti otthonában unokafivéréről, Herzl Theodonól. Hat évtized távlatából felidézte Heltai egyik közös sétájukat. Akkor és ott, a századvégi Bécsben azonban nem a már befutott tárcaíró és színpadi szerző koptatta a császárváros utcáit a pályakezdő pesti (hírlapíróval, hanem egy harminchat éves „osztrák" zsidó egy huszonéves „magyar" zsidóval. Heltai Jenő emlékezetében így zajlott le a disputa: „A kitűnő ebéd után sétára indultunk. Ma már tudom, hogy nem véletlenül, a bécsi zsidó negyed utcáit jártuk. Egyszerre Tivadar megállt, megfogta karomat, erősen szemembe nézett s így szólt: -Jól figyelj rám. Unokaöcsém vagy, közös törzsről származunk. Elmondom neked: nagy dologba vágtam a fejszémet. Meglepetten hallgattam Tivadart. Azt hittem, hogy valami nagy irodalmi, vagy ta7. Uo. 23. Ián színházi vállalkozásról akar beszélni, hiszen akkor már több színdarabját játszották a Burgtheater-ben. Nem erről beszélt, így folytatta: - Meg akarom csinálni a zsidó államot! Teljes őszinteséggel meg kell mondanom, ma csaknem hetven esztendő után, hogy alig tudtam felfogni a mondat súlyát. (...) - Neked kell elvállalnod, hogy Magyarországon elterjeszd a gondolatot. Meg kell szerezned az egész magyar zsidóságot ennek a mozgalomnak. Te leszel az én emberem, az én megbízottam. Minden eszközt a rendelkezésedre bocsájtok, az anya-giakat is. Vállald el! - Nem vállalom! - válaszoltam, (...) - Miért nem vállalod? - Azért (...), mert semmiféle olyan érzés nincs bennem és szívemben, az értelmemben, amely arra ösztönözne, hogy ezt a feladatot elvállaljam. Megmondom neked egészen őszintén: én nem vagyok zsidó. Én magyar vagyok. (...) - Vigyázz! Ne feledd el, amit mondok. Azt mondtad: nem vagy zsidó, magyar vagy. Hallottam ezt én már az utóbbi hónapokban úgy is, hogy: Nem vagyok zsidó, német vagyok. Hallottam ezt én még jó néhány európai nyelven, de vigyázz! Egyszer majd az orrod alá dörzsölik, hogy nem vagy magyar. Mint a többinek azt, hogy nem német, nem osztrák! De akkor már késő lesz! (...) Azóta sokszor jutott eszembe ez a beszélgetés. Sok okom volt rá. Nem is olyan sokat kellett haladni az időnek, amíg meggyőződtem róla, hogy igaza volt. 8. Uo. 26.