Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)

EGYÜTTÉLŐK - KLEIN RUDOLF Keresztények számára már érthető, zsidók számára még emészthető

sére. Míg a katolikus templomok zöme egy út, a via sacra, via vitae - tkp. a Mennyei Jeruzsálem cardója - köré szerveződik, je­lezve a temporálisan felfogott létet, a jobbá válást és a másvilági célt (az oltár a gyüle­kezeten kívül van), addig az emancipáció előtti zsinagógák központi szerveződé­sűek. Ezt persze nem lehet egyértelműen úgy interpretálni, hogy a zsidó lét csupán „itt és most" érvényű, mert a zsinagóga belsejében az egyértelmű centralitás mel­lett megjelenik egyfajta hosszanti fokuszá­ció is az Aron haKodesh, illetve Jeruzsálem irányába, de ez nem alkot utat jelző hosz­szanti belső teret. A centralitás az erős kö­zösségi élet következményeként is felfog­ható és a funkcióból is következik, mivel a tóraolvasás és értelmezés elsődleges fon­A Dohány utcai zsinagóga kívülről 1900-as évek Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjtemény „Paradox módon a zsidóság úgy integrálódott Európába - már ami az építészeti kifejezést illeti -, hogy először kilépett belőle. "

Next

/
Oldalképek
Tartalom