Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)
EGYÜTTÉLŐK - KLEIN RUDOLF Keresztények számára már érthető, zsidók számára még emészthető
együtt, aki a zsidók emancipációjáért a legtüzesebben harcolt. Különös módon a zsidó Vertretung (a tulajdonképpeni hivatalos képviselet), melyet gazdag és igen asszimilált úriemberek alkottak, nem tett semmi sorsdöntőt hitsorosai felemelésére, sőt egyik „dísztagjuk", Rothschild báró, Metternich herceg „haverja", egész nyáron reszketve a külvárosban bújt meg, hogy aztán ősszel el is meneküljön Bécsből. Természetesen nem szabad szem elől téveszteni, hogy Fischhof és Mannheimer is asszimiláltak voltak bizonyos mértékig, de éppen ebben rejlett sikerük nyitja. Más szóval, a jó kapcsolatokkal rendelkező zsidók azért érték el az emancipációt Bécsben, mert vezető tagjaik „honosakká lettek". 7 Hasonlóképpen a honosodásnak kulcsszerep jutott Magyarországon is. Eötvös és Deák már 1844-ben azt tanácsolták zsidó barátaiknak, hogy a zsidó élet totális elmagyarosítására volna szükség ahhoz, hogy az emancipációt el lehessen fogadtatni az országgyűléssel, emellett pedig szerintük a bevándorlást is le kellett volna állítani, az ortodoxiát pedig eltöröltetni. A forradalom alatt és azt követően a zsidók magyarsága különös hangsúlyt kapott. A zsidó reformerek legtöbbje ugyan németül beszélt, de lelkesen támogatta a magyar ügyet, mert abban reménykedtek, hogy a liberalizmus uralomra jutásával az emancipáció megvalósulhat, ami be is következett 7. McCagg idézett műve 79. oldalán hozzáfűzi, hogy a zsidók 1848 előtt azért vették fel a bécsies stílust, mert fel kellett venniök. Élen jártak a bolondozásban, tódultak a hangversenytermekbe és színházakba, nyakig merültek a biedermeier „második társaság" giccsélvezetében, mert a törvény előtt idegenek voltak, azaz pszichológiai nyomásnak voltak kitéve, mely az alkalmazkodásra sarkallta őket. 1849 őszén.' Mivel az emancipáció és asszimiláció együtt járt az elmagyarosodással, a hagyománytisztelő zsidóság megmaradt a német nyelv mellett, és így a magyar-német ellentétnek meglett egyfajta párhuzama a zsidóságon belül is neolog-ortodox viszonylatban. Mégis, a fővárosi zsidóság soraiban az óhitűek kisebbségben voltak, és a zsidóság teljes elmagyarosodása már csak idő kérdése maradt. Ez volt hát az a társadalmi háttér, mely megteremtette az alapokat a nagy áttöréshez, melyet az első igazán nagy „zsidó templom" felépülése jelképezett a Dohány utcában. Az áttörés temploma „A pesti zsidók száma 1852-ben meghaladta a 12 000-t, és a hívek azzal a gondolattal kezdtek foglalkozni, hogy mind a zsinagóga, mind pedig a templom részére a hitközséghez méltó, fényes hajlékot építenek" - írja Grosszmann. „Mivel azonban megfelelő építési alap hijján, a hitközség szerény anyagi erejénél fogva nem gondolhatott arra, hogy egyszerre építsen fel két imaházat, azért a hívek határozott többségének kívánságát méltányolva, előbb egy modern istentiszteletre szánt fényes templomot épített." Grosszmann megfogalmazása rokonszenves szerénységről tanúskodik, de a tájékozatlan olvasót félrevezetheti. Szó sem lehetett ugyanis akkortájt a hitközség „szerény anyagi erejéről". Az a 1848 után viszont a bécsi zsidók azért „honosodnak", mivel ez az, amit „egy rendes zsidónak tennie illik", mert hálásak voltak a bécsieknek, hogy bevették őket soraikba. 8. McCagg, William 0.: Zsidóság a Habsburg Birodalomban 1670-1918, Cserépfalvi, Bp. 1992., 104.
