Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)
MEGSZÁLLÓK - DOKUMENTUM Sorsforduló (szerkesztette: Karsai Elek és Somlyai Magda)
Kecskemét, 1944. december 1. A DUNA-TISZA KÖZI MEZŐGAZDASÁGI KAMARA KÖRLEVELE A KAMARA HELYI VEZETŐSÉGEIHEZ: ADATGYŰJTÉSRE, A SZOCIÁLDEMOKRATA ÉS KOMMUNISTA PÁRTTAL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE SZÓLÍT FEL Helyi Vezetőség! Az orosz hadsereg dicsőséges és felszabaditó bevonulása után a DunaTiszaközi Mezőgazdasági Kamara ismét megkezdi működését. A felszabadításnak feltétlen kedvező fordulata a gazdaközönség munkás és dolgos rétegének könnyebb sorsot és boldogulást jelent. A mezőgazdasági kamara rendelkezésére áll minden jószándékú és eddig is eredményes munkát végzett mezőgazdasági munkásnak és gazdának. Elsősorban az elnyomottakon, a mezőgazdasági munkásságon, napszámosokon, cselédeken kívánna segíteni. A győzedelmes orosz hadsereg parancsnokság I. számú parancsa szerint mindenki tartozik eddigi foglalkozását folytatni és munkájával elősegíteni e véres háború győzedelmes befejezését a németek teljes megsemmisítésével. E parancs szerint a mezőgazdaságban foglalkozó munkásság csak akkor szolgálja a most bekövetkezett örvendetes rendszer változást, ha folytatja munkáját és ezzel is hozzájárul jövő évi kenyerünk biztosításához. A Mezőgazdasági Kamara tudni kívánja, kik azok a gazdasági munkások, napszámosok, béresek, akik ma is helyükön dolgoznak e és ezért felhívja a helyi vezetőséget, hogy errevonatkozó adatait gyűjtse össze és tartsa nyilván. Helyesen jár el a helyi vezetőség, ha adatait a mindenütt működő szociáldemokrata és kommunista párt vezetőségnek adja át igazolás végett és megőrzésre. Ezzel megkönnyíti további munkánkat, miután a kamara a pártok útján kívánja majd annakidején tájékoztatni a megalakuló új magyar kormányt. Ezúton szólítjuk fel a mezőgazdasági bizottságok lakóhelyükön tartózkodó tagjait és póttagjait, hogy névjegyzéküket állítsák össze és küldjék meg a kamara címére. Végül rövid jelentést kérünk, hogy közigazgatási területükön mennyi lehet az elvetett kenyérgabona, van-e a tavaszi vetésekhez elegendő vetőmag és a munkák végzéséhez igaerő? vagy mennyi a hiány? Az anyaállatok száma elegendő-e a feltétlen szükséges állat létszám szaporításához? Felsoroltak szerinti pontos és lelkiismeretes eljárást elvárjuk a DunaTiszaközi Mezőgazdasági Kamara nevében: Dér András sk.