Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)
MEGSZÁLLÓK - DOKUMENTUM Sorsforduló (szerkesztette: Karsai Elek és Somlyai Magda)
A NYÍRBAKTÁI JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJA (JÁRÁSI VEZETŐJE) JELENTI SZABOLCS VÁRMEGYE FŐISPÁNJÁNAK A JÁRÁS KÖZIGAZGATÁSÁNAK ÚJJÁSZERVEZÉSÉT, A SZOLGÁLATI HELYÜKÖN MARADT JÁRÁSI ÉS KÖZSÉGI TISZTVISELŐK NÉVSORÁT, A POLGÁRŐRSÉG MEGSZERVEZÉSÉT ÉS A MEGOLDÁSRA VÁRÓ KÖZELLÁTÁSI ÉS KÖZBIZTONSÁGI PROBLÉMÁKAT Tisztelettel jelentem, hogy az idegen megszálló katonai hatóságok részéről a nyírbaktai járás területére kiküldött és a járási közigazgatásnak újjászervezésével megbízott ismeretlen nevű orosz főhadnagy úr a folyó hó 7-én összehivatta a községben visszamaradt lelkészeket, tanítókat, járási és községi tisztviselőket, községi előljárósági tagokat, több tehetősebb iparos és gazdálkodó embereket és tolmács útján közölte a lelkészekkel, hogy a templomozást továbbra is zavartalanul folytassák. - Közölte továbbá, hogy az elemi iskolákat azonnal kezdjék meg és a történelem és földrajz kivételével a gyermekek tanítását zavartalanul folytassák. - Felhívta a jelenlévő orvosokat, hogy munkakörüket épp úgy folytassák, amint azt tették a múltban. Ezután felkérte a jelenlévőket, nyilatkozzanak, kire akarják bízni a járás és Baktalórántháza község vezetését. Az értekezletre egybegyűltek egyhangúlag kérték az orosz főhadnagy urat, hogy a járás vezetésével Keresztúry János vármegyei irodatiszt baktalórántházi lakost bízza meg, aki a főszolgabírói hivatalban alkalmazott férfi tisztviselők közül egyedül maradt vissza és azóta, amióta a magyar hatóságok és katonaság a járásból, szorosan véve Baktalórántháza községből eltávozott, mindig helyt állott és Ugróci Sándor rk. lelkész és Tóth István okleveles jegyzővel karöltve igyekeztek a községben a rendet fenntartani és a lakosság érdekeit képviselni. Keresztúry János vármegyei irodatiszt megköszönve a megnyilvánuló egyhangú bizalmat, arra kérte az egybegyűlteket, hogy a járási főszolgabírói hivatal vezetésével Ugróci Sándor helybeli lakos, rk. lelkészt kérjék megbízni és a baktalórántházi jegyzői hivatal vezetésével Tóth István okleves jegyző baktalórántházi lakost. Az értekezleten megjelentek Keresztúry János ajánlatát maradéktalanul elfogadták és felkérték a járás vezetésére Ugróci Sándor rk. lelkész, helybeli lakost, aki a kérésnek eleget téve azt el is fogadta azzal a kéréssel, hogy Keresztúry János vármegyei irodatiszt meg legyen erősítve eddigi állásában és hogy ő legyen a helyettese. Ugróci Sándor ezen kérését a megjelentek magukévá téve, kérték az orosz főhad-